Lajos, a tűzoltó disznó

Igaz, nem szabad akaratából tette, mert vitték, nem is kis utánfutón. S, hogy a tényeket máris feltárjuk, az olvasót ne csigázzuk, elmondjuk gyorsan, hogy Lajos egy 120 kilós disznó volt, akit egy csapatépítő programon dolgoztak fel az önkéntesek.

„Továbbképzés" volt ezen a napon, de ezúttal a gyakorlat nem a megszokott mentési, tűzoltási munka volt. Ott, ahol máskor az éles helyzetekre készülnek fel a sisakosok, most disznóvágást tartottak.

A hajnali ötórás „találkozó" után egész napos munkát adott mindenkinek a vágás. Alapos szakértelemmel hasított a böllérkés, majd ugyanilyen szakértelemmel dolgozták fel a kolbászt és a hurkákat. Maradt bőven húsféleség füstölt sonkának és szalonnának is A disznóvágás két új alkalmi „szakembert" is ígért jövőre, amikor ismét Lajos érkezik majd. Zsolt és Péter ugyanis elmondásuk szerint beiratkozik a „sertésiskolába", megtanuljanak a hentesek „nyelvén", és hogy egy év múlva már új böllérként debütáljon Zsolt és új irányítóemberként vezesse a darabolást és az alkalmi hentesmunkát, Péter. A vendéglátók asztalánál jutott hely a vendég velencei mentősöknek, és a helyi polgárőröknek is. Természetesen a tűzoltók ezen a napon is szolgálatot adtak, ha riasztás érkezett volna, azonnal indultak volna, mert nem mindenki koccintott hajnalban, és többen is voltak, akik egész nap nem ittak alkoholt. A csaknem húsz fős alkalmi vágóbrigád ebédidőben már ette a tepsiben megsült húst, később a friss tepertő is elkészült, majd vacsorára már a húslevest cérnametélttel, sok-sok zöldséggel, valamint hurka-kolbászt terítettek az asztalra a tűzoltó lányok és asszonyok. A nap esti fénypontja volt Domak András és tangóharmonikája, amely mellett nótákat énekelt a vidám csapat, mielőtt alaposan megfáradva elvonultak lepihenni.