Pázmánd

2014.11.16. 16:42

Pázmándi Spájz bemutatója Döbrögivel és Ludas Matyival

Pázmánd - Döbrögi és Ludas Matyi is ellátogatott Pázmándra a hétvégén, ahol a Spájz Egyesület fennállásának második évfordulója alkalmából tartottak vásárt, bemutatót, kóstolót a falu termelőinek áruiból.

E. Várkonyi Péter

Kipakolt Ludas Matyi is, habár nem szó szerint. Ő még a Márton napi libanapok ünnepéről maradt itt, hogy bepótolja Döbrögi uraságán esett sérelmét. Háromszor verte el őt pálcájával, miközben többek között a méz árus, a sajtkereskedő, a borkínáló, a lekvárfőző és a kosárfonó ajánlotta portékáját. Sokan keresték fel a bemutatót, falusiak és a környező településekről meghívottak egyaránt. Lovasberény, Velence, Nadap, Kápolnásnyék és Pákozd termelői is eljöttek, hogy termékeiket ajánlják az érdeklődőknek. Négy „vendégművész" is őrizte, sztár gázsi nélkül természetesen a programot. Vagyócki Imre négy libája hangoskodott, miközben a Ludas Matyinak beöltözött Lőrincz Bertalan a hóna alatt is egy plüss libával „felügyelte" a rendet." Kerkuska Zoltán, a program levezetője elmondta a Fejér Megyei Hírlapnak, hogy a jelenlegi immáron sokadik rendezvény abban különbözik az eddigiektől, hogy most előadások is elhangzottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!