Perkáta

2015.06.26. 12:19

A Lenin utcából Fehérvári lett Perkátán

Perkáta - A képviselő-testület döntött az utcanevek megváltoztatásáról: egyhangú szavazattal lecserélték a XX. századi önkényuralmi rendszert idéző utcaneveket.

Bogó Anikó

Korábban már többször igyekeztek megváltoztatni ezeket, de nem született róla pozitív testületi döntés. A mostani átkeresztelést két éve készíti elő az önkormányzat: 2013 márciusától lehetett voksolni arra, hogy milyen jellegű elnevezést kapjanak a problémás közterületek, melyeket törvényi kötelessége megváltoztatni. A legtöbben a II. világháborúig használatos és a Perkátán köztiszteletben álló személyek és Perkáta testvértelepülései mellett voksoltak.

Az új utcanevek között szerepel mindhárom kategória. Tizenhárom közterület elnevezése változik Perkátán, az Engels Frigyes utca megváltoztatását a Magyar Tudományos Akadémia ugyan nem írja elő, de a testület ezt is megváltoztatta az ott lakók megkérdezése után az oda bejegyzett vállalkozásoknak anyagi segítséget nyújt az önkormányzat a cégjegyzék módosítási költségekben. Tizennégy új elnevezés lesz a településen. Az egyik (Tanácsköztársaság utca) két részből állt és a házszámokkal is problémák voltak. A módosítás csak a XX. századi önkényuralmi rendszer, illetve annak eszméit megalapozó, idéző utcanevekre vonatkozik. Viszont több rendezni való is lenne a településen, a jövőben még a kisebb-nagyobb közterület elnevezési hibák is orvoslásra szorulnak. Három elnevezésre érkezett hivatalos visszajelzés, így az ott lakók többségi akarata szerint lett a Lenin utca Fehérvári utca, míg az eddigi Marx pedig Mária utca. Az Engels Frigyesre több javaslat érkezett, így az összes háztartást végigkérdezte az önkormányzat, hogy a hat lehetőségből melyiket szeretnék. A többségük az eredetileg javasolt Kisbács utca mellett maradt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!