Perkáta

2013.10.07. 17:10

Gyűjtötték a szemetet

Sikeresen pótolták a perkátaiak a múlt héten a nagy eső miatt korábban elmaradt TeSzedd akciót.

Bogó Anikó

A Perkátai Polgárőr Közhasznú Egyesület és a Perkátai Természetvédő Egylet szervezésében megmozdult a község múlt szombaton. A TeSzedd szemétszedésen kívül a parkot is rendbe tették a résztvevők. A programon nagy létszámmal képviseltette magát a két szervező egyesületen kívül a polgármesteri hivatal és az általános iskola, valamint segített a faluüzemeltetés egy csoportja is.

 

Tóth Ferencné pedagógus és diákjai is gyűjtötték a szemetet (Fotó: Bogó Anikó)

 

Ujfalusi Ramóna, a Perkátai Természetvédő Egylet elnöke elmondta, hogy az idén kevesebb szemét volt a közterületeken. A diákok nagyon ügyesek voltak, szinte versengtek ki tud több hulladékot gyűjteni. A Perkátai Természetvédő Egylet fenyőket és diófákat ajánlott fel, az újszülöttek emléktáblája körül a Táncsics Mihály utcában kialakított parkokba.

Az Őszi Nagytakarítás elnevezésű akcióban a hulladékgyűjtésen kívül a település öt újszülöttparkját tették rendbe a résztvevők. A falu nagy részén sikerült a hulladékot összegyűjteni. László Norbert, a perkátai polgárőrség titkára elmondta, hogy az őszi akcióval igyekeztek felhívni a figyelmet környezetünk tisztaságának megóvására. Remélem, a jövőben az új dolgok létrehozásával foglalkozhatunk, és energiánkat nem a vandálok által megkárosított értékek javítására kell fordítanunk tette hozzá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!