Perkáta

2016.06.22. 13:10

Kerékpáros kalandorok látogatták meg a perkátai kastélyt

Perkáta - Messziről érkezett kerékpáros túrázok látogatták meg a perkátai kastélyt. Hosszú út állt mögöttük, melyet az épület megtekintése közben pihentek ki.

Horváth Dóra

A Csabai Bihargók Turista Egyesület és az Alföldi Turista Egyesület kerékpáros túrázói látogattak el június 21-én Perkátára. A négy főből álló lelkes csapat megyejáró körtúrán vesz részt: kerékpárral járják be Fejér megye várait és kastélyait, közben ismerkednek a megyével, s a szép tájjal. A csapatnak nem ez az első biciklis körtúrája, már több megyéjét is bejárták az országnak korábban. Saját elmondásuk alapján szeretnek túrázni, szeretik a természetet, sosem csüggednek, pedig előfordult már, hogy rossz időben tekertek kilométereket.

Balról jobbra Benkő Gabriella Emese, Kovács Jenő, Apró Margit és Salamon Éva, biciklivel járják be Fejér megyét

Fejér megyén belül - Perkátát megelőzően -, voltak már Csókakőn, Pusztavámon, és Vajtán is. Perkátán a felújított Győry-kastélyt tekintették meg. A Perkátai Kínai Központ Nonprofit Kft. által szervezett körbevezetés során bővebb tájékoztatást kaptak a kastély történetéről, és a település életében betöltött szerepéről.

- Mindig örülünk, amikor szép, felújított épületet látunk - mondta Benkő Gabriella Emese, az egyik kalandvágyó túrázó. - Arra bíztatunk mindenkit, hogy kezdjen el túrázni, sportolni bátran, mert sohasem késő!

A Csabai Bihargók Turista Egyesület és az Alföldi Turista Egyesület csapata Perkáta után még a Velencei-tó körbejárását tervezi, majd azt követően indulnak haza, hogy kipihenjék fáradalmaikat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!