Perkáta

2016.01.19. 14:41

Óvodapedagógusok képzését tartották Perkátán

Perkáta – Öt település óvodapedagógusai vettek részt a a múlt héten, Perkátán megtartott előadáson. A találkozó szakmai képzésnek felelt meg.

Bogó Anikó

Az Oktatási Hivatal által támogatott, a Köznevelési Szakértők Országos Egyesülete (KÖSZOE) által szervezett képzést tartottak 2016. január 14-én a Perkátai Általános Művelődési Központ Szivárvány Óvodájában. Az „Önértékelési feladatok a gyakorlatban” című tájékoztató és ismeretterjesztő előadást Kundakker Ferencné, a KÖSZOE Fejér megyei elnöke révén hallgathatták meg a részt vevő óvoda pedagógusok. A képzés vezetője egyeztette a jelenlévőkkel az elvárásaikat a felkészülés iránt, valamint felvázolta a nap munkamenetét. A szakmai program naprendi pontjai között szerepelt többek közt a megújuló köznevelés értékelési keretrendszere, maga az önértékelési rendszer, valamint a támogató csoport megalakítása és az intézmények központi elvárásoknak való megfeleltetése. A jelenlévő óvodapedagógusok nagy várakozással tekintettek a képzés elé, mindannyian érdeklődéssel és bizalommal fordultak a Kundakker Ferencné felé. A múlt heti, jó hangulatú szakmai találkozón részt vettek Adony, Iváncsa, Pusztaszabolcs, Baracs, Nagykarácsony és a vendéglátó perkátai Szivárvány Óvoda pedagógusai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!