Polgárdi

2014.07.10. 19:38

Vasak, rock és buli Fekete Sas módra

Polgárdi – Úgy mesélik a népek, ha megállsz egy ponton a felvonuláson, mintegy fél órán keresztül csak motorokat látsz majd. Lesz rúdtánc és sztriptíz, hangol már a P. Mobil és a Pokolgép!

V. Varga József

A Fekete Sas Party motoros találkozó – több ezer résztvevővel – csütörtökön kora este nyitott a volt szovjet laktanya egykori alakuló terén. A Sasok kérdeztek, a nagyérdemű felelt, majd a színpadon a Fall in December, az Ohrana és az Effekt játszott.

A Fekete Sas Motoros Nemzetség jubileumi, 20. motoros találkozója július 10-étől 13-áig zúz Polgárdiban. Amint Krupa László, a nemzetség elnöke és Polácska Marcsi alelnök a Fejér Megyei Hírlapnak kifejtette: úgy érzik, a húsz esztendő magáért beszél. Ők itt vannak évről évre, nyomják ezerrel, régi és új motorosok jönnek, a koncerteken a zenekarok múltat idéznek és jelent feszegetnek. Hagyománytisztelőek vagyunk – húzta alá Laci és Marcsi -, a programok az eddigi jól bevált receptet követik: vasak, rock és buli.

A motorblokk hangoló versenyt követően ma, pénteken késő délután ismét a Kérdezünk, feleltek játék jön, majd erőemelő versenyen mutathatják meg az urak és persze a hölgyek, kivel is van az Erő. A koncerteken aztán belecsap a lecsóba a Mesterséges Érzelem, a Zorall (tűz show-val megspékelve) és a Blues Company. Éjfél után Cintia rúdtánc fitnesszel varázsol, a habpartival feldobott diszkó pedig mindenféle stílust ígér kifulladásig.

A kellő mértékben kipihentekre vagy éppen a begyógyult szeműekre víz alatti blokkszerelő verseny vár szombaton délután, aztán ismét a szervezők kérdéseire lehet válaszolni, az ezt követő harci kocsi versenyt néhányan harci szekerek vad futamaként titulálják.

A nagyszabású motoros felvonulás 17 órától dönget a településen, majd Szőllősi Pepe streetfighter betyár show-val kecsegteti a nagyérdeműt. Persze a hagyományos szénatúrás sem marad el, azt viszont nem áruljuk el, hogy milyen kincsre is vadásznak a szelíd motorosok. A köszöntő és az áldás előtt Rudi bohóc nem csak a gyerekeknek ígér szórakoztató perceket.

Estétől éjjelig a The Gain Music, a P. Mobil és a Pokolgép szól nagyot, s közben Roxy Blond érzéki sztriptíz-show pezsegtet bőrruhást és farmerest egyaránt. A vasárnap minden bizonnyal fejfájással köszönt majd be. Űzzük! Űzzük! Pakolni kéne már. A fohász ugye ismerős: csak az az indulás, csak azt tudnám feledni

Címkék#Fekete Sas

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!