Programok

2017.09.01. 13:27

Gothok, ha találkoznak - Ha sötétbe borulnak az utcák, vár a Nyolcas

Székesfehérvár – A fehérvári Dark-Goth összművészeti napot a Nyolcas Műhelyben rendezik szombaton 18 órától. Az est fényét a The Parameters zenekar emeli, fokozza.

V. Varga József

A fehérvári goth találkozó közel évtizedes múltra tekint vissza. Kezdetben egy maroknyi fiatal, akiket a közös zenei, művészeti és esztétikai ízlés kötött össze, parkokban vagy egy-egy szórakozóhelyen gyűlt össze évente, félévente, hogy megismerjék egymást, hogy megosszák egymással zenéjüket, költészetüket, festészetüket. Egy-egy alkalomra Budapestről és Veszprémből is ellátogattak Fehérvárra a hasonló érdeklődésű emberek, ahogyan a királyok városában élők is rendszeresen felkeresték barátaikat más városokban.

Három éve jutottak el odáig, hogy az egésznek hivatalos keretet adjanak, és 2015 óta fehérvári Dark-Goth összművészeti nap néven rendeznek találkozót a Nyolcas Műhelyben, ahol zene, kiállítás és vásár várja az érdeklődőket, meg persze az évek során összekovácsolódott társaság – tudtuk meg Láng Anikótól, az egyik főszervezőtől.

Elfelejtettük értékelni az életet – erre hívják fel a gothok a figyelmet. A fény és a sötét egyensúlyban van Fotó: Dark-Goth

Szombaton a The Parameters nevű darkwave stílust képviselő banda jön a rendezvényre, akik pár héttel ezelőtt az országos Gothic találkozón már bizonyították, milyen gyönyörű atmoszférát tudnak teremteni zenéjükkel. A fővárosi csapat egyik opusza nemrég egy spanyol kiadó zsáner specifikus válogatáslemezére is felkerült.

Az afterpartyn főleg a nyolcvanas évek dark, goth, deathrock, postpunk muzsikái szólnak majd, a Depeche Mode-tól kezdve Nick Cave-en át a The Cure-ig.

A goth szubkultúra modern kori irányzat, számos országban megtalálható. Az Egyesült Királyságból, a gótikus rock helyszínéről indult el az 1980-as évek elején. A goth stílus hosszú élettartamúnak tűnik, főként változatos jegyei miatt. Ábrázolására a főként negatív kulturális megítélés a jellemző, mely a 19. századi gótikus irodalomra és horror filmekre vezethető vissza. A stílus hatással van a zenére, az esztétikára, a költészetre, a divatra. A ruházat deathrock, punk, viktoriánus, reneszánsz és középkori. Jellemzően fekete, de vannak fehér gothok is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!