Programok

2014.08.24. 21:38

Programok, rendezvények Fejér megyében augusztus 25-től

Tudja meg, mi történik Fejér megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények augusztus 25-től. Böngésszen, és válogasson!

Munkatársainktól

SZEPTEMBER 28.

Horgászverseny

Dunaföldvár – Eredetileg szeptember 7-én rendezte volna meg a Dunaföldvári Sporthorgászok Egyesülete a Nagy Sándor egyesületi emlékversenyt. Azonban a hivatalos tájékoztatás szerint ekkor a viadal technikai okok miatt elmarad, az új időpont szeptember 28. vasárnap. A felnőtt tagoknak szervezett horgászversennyel az egyesület egykori legendás elnöke, a sokak által elismert dr. Nagy Sándor gyógyszerész emléke előtt tisztelegnek majd a dunaföldvári sporthorgászok.

SZEPTEMBER 25.

Corbisier kiállítás

Nagyvenyim - A nagyvenyimi gyökerekkel rendelkező Kim Corbisiernek rendez emlékkiállítást a Pepper Art Projects az Intercisa Múzeumban. Kim Corbisier azon fiatal művészek közé tartozott, akik hamar rátaláltak saját hangjukra. Rövid idő alatt a kortárs művészeti élet fiatal lendületet hozó alakja lett.Az emlékkiállítás a fiatal művész befejezetlen, de annál sikeresebb pályafutását mutatja be, melyen nem csak festmények, de a művésszel kapcsolatos filmek is megtekinthetők lesznek. A kiállítás címe Fészek, mely üzenettel a szervezők a személyes kötődésekre, kapcsolatokra éppúgy utalnak, mint a művész Fecskekirálynő elnevezésére. A kiállításhoz készülő katalógusban többek között mesterek, régi barátok és kollégák gondolatai is olvashatók lesznek a művészről. A tárlatmegnyitója szeptember 25-én 18 órakor lesz.

SZEPTEMBER 20.

Mosolyért ajándékot

Dunaújváros - Óvodásokat várnak szeptemberben egy sportos, játékos délelőttre, amelynek szlogenje: „Egy mosoly = egy ajándék".Hagyományteremtő céllal első ízben jelentkezik az „Egy mosoly = egy ajándék" rendezvény, amelyre a város öt óvodájának csöppségei kaptak meghívást. A Kincskereső, a Csillagvirág, a Napsugár, a Duna-parti és a Zalka Máté utcai óvoda nagycsoportosai egy játékos délelőttöt töltenek együtt szeptember 20-án. A rendezvény két szervezője, Takács Eszter és Kuhinkó Attila nem titkolt szándéka a program elindításával, hogy fogjanak össze a város lakói és vállalatai, hogy valamiképp segítsék a gyermekek környezetének szebbé tételét, illetve a megfelelő eszközök beszerzését. Idén különféle játékokat, foglalkoztató és fejlesztő eszközöket szeretnének biztosítani az óvodák számára. Ehhez várják azok jelentkezését, akik bármilyen módon segíteni tudják a programot. Kihangsúlyozták a főszervezők, hogy nem pénzbeli adományokra számítanak, hanem bármi másra, ami a gyerekek mindennapjait színesebbé teheti. Sőt, nem is kell, hogy új legyen, hiszen egy használt játéknak, vagy könyvnek is hasznát tudják venni az óvodák. Ennek szellemében a résztvevő kisgyermekek is magukkal visznek egy otthon már megunt játékot, amit egymás között elcserélnek. Így mindenki játékkal érkezik és játékkal távozik majd!

SZEPTEMBER 12.

Népi ízek, tájételek

Vereb – Szeptember 12-én adják át ünnepélyes keretek között a verebi Leader pihenőpontot a sportpályán. A 14 órakor kezdődő megnyitó után a műsorban fellépnek a helyi iskolások, az ősi Gólyahír Táncegyesület és a Vadrózsa Citerazenekar, a verebi Dalosajkú Szépasszonyok. Átadják a Vereb Borásza díjat is. Délután négy órától a faluban élő, Erdélyből, illetve az ország más megyéiből származók által készített ételek bemutatójára és kóstolójára várják az érdeklődőket, akik a helyi termelők finomságaiból is kaphatnak ízelítőt: bodza és csipkebogyó lekvárt és szörpöt, valamint tehénsajtokat is kóstolhatnak. A gyerekeknek pedig játszóházat szerveznek.

Konfirmációs felkészítő

Székesfehérvár – Hetedikeseknek, nyolcadikosoknak és felnőtteknek is előkészítő sorozatot indít a Székesfehérvári Református Egyházközség szeptember 12-én, pénteken. (Széchenyi út 16.) A sorozat célja a konfirmáció, ami egy krisztusi meggyőződés kialakításához segíti el a mai, utat kereső fiatalt, de akár a felnőtt nemzedékeket is.

SZEPTEMBER 5.

Kenyér-, hal- és borünnep

Paks/Dunaújváros – Idén szeptember 5-6-án rendezik meg a Kenyér-, hal- és borünnep programjait, valamint az ehhez kapcsolódó Atomfutást is. – Szeptember 6-án harmadszor dörren el a startpisztoly a paksi Atomfutás rajtjánál. Az önmagában 12 versenyszámot, köztük kisgyermekeknek, idősebbeknek, és csapatoknak is kiírt távokat tartogató Atomfutás mellett idén is meghirdették az extrém kihívások kedvelőinek a 7 km-es „brutálAtom" futamot – mondta dr. Kovács Antal olimpiai- és világbajnok cselgáncsozó, a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója, a verseny fővédnöke. – A Kenyér-, hal és borünnep, valamint az Atomfutás felsorakozott a város legnépszerűbb rendezvényeinek sorába. Ezen a két napon a hagyományos paksi gasztronómiai értékek kerülnek terítékre: a halászlé, és a Paksi Siller, illetve az atomfutás résztvevői megismerhetik Paks épített és természeti értékeit. – nyilatkozta Tell Edit alpolgármester.

A versenyeken akárcsak tavaly, idén is találkozhatunk igazi sztársportolókkal és zenészekkel. A mezőnyben már biztosan ott lesz Kozmann György világ- és Európa-bajnok kenus, valamint Kovács István „Koko" olimpiai és világbajnok ökölvívó, akik mindketten az Atomfutás rutinos indulói, de a népszerű Irie Maffia együttes több tagja is rajthoz áll majd. A versenyre a www.atomfutas.hu oldalon lehet jelentkezni.

A pénteki program az Erzsébet Nagy Szálloda előtt17 órától térzenével kezdődik, ezt követi a fáklyás felvonulás. A menet 18 órakor indul a Sárgödör térre, ahol gasztronómiai élvezetek, helyi borok várják az érkezőket. 19 órakor zenél a Szaggató zenekar, 21.30-kor koncertet ad Ferenczi György és a Rackajam. Szombaton az Atomfutás az ASE melletti füves területről indul. Az esti sztárvendég a Beatrice lesz, fellépésük 19 órakor kezdődik, majd koncertet ad a Kozmix, az estét a Riska Dancefesztivál zárja.

 

SZEPTEMBER 4.

Hőlégballon karnevál

Agárd, Székesfehérvár – Szeptember 4-7. között rendezik meg a XX. Velencei-tavi Nemzetközi TOTALGAZ Hőlégballon Karnevált. A megnyitó fehérvári pláza előtt lesz 4-én, másnap a megyeszékhelyről szállnak fel a versenyzők. Szeptember 6-án, szombaton Agárdon, a parkerdőben egész napos program várja látogatókat: kirakodóvásár, gyermekműsorok, színpadi programok, sörsátor, honvédségi és rendőrségi bemutatók, helikopteres utasrepültetés, autó és motorkerékpár kiállítás, szimulátorok is szórakoztatják a közönséget. A színpadon operettduettek, bohócszínház, hastánc és rock and roll show, koncertek, este pedig utcabál kínál szórakozást mindenkinek.

Professzorok és prédikátorok magyarázzák a szövegeket

Dunaújváros - Aki a Biblia történeteiből és történetéről akar minél többet megtudni, menjen a könyvtárba! Folytatódik a Hetednapi Adventista Egyház által szervezett Bibliai Szabadegyetem nagysikerű programja szeptember 4-től. A három éve kezdődött, a Biblia összes könyvét végigelemző, vallástudósok és prédikátorok által vezetett előadássorozat szeptember 4-én, csütörtökön immár a bevezetés az Újszövetségbe című fejezettel folytatódik. Az előadó Ócsai Tamás professzor lesz, a helyszín pedig változatlanul a városi József Attila Könyvtár első emeleti előadóterme. Az őszi programtervezet további címeiből: Máté evangéliuma (dr. Szigeti Jenő előadásában), Márk evangéliuma (Zarkáné Teremy Krisztina), Lukács evangéliuma (Gyürüs István), János evangéliuma (dr. Szilvási József), az apostolok cselekedetei (Gyürüs Istvánné), Pál levele a rómabeliekhez (Zarka Péter), Pál első levele a korinthusbeliekhez (Gyürüs István), Pál második levele a korinthusbeliekhez (Simon Zsolt), Pál levele a galíciabeliekhez (dr. Szilvási András), Pál levele az efézusbeliekhez (dr. Tonhaizer Tibor).

SZEPTEMBER 2.

Véradás

A Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete szeptember 2-án, kedden 7.00-10.00 óra között Dunaújvárosban, a Volán Zrt-nél (Budai Nagy Antal u. 21-23.), valamint 12.00-16.00 óra között Székesfehérváron, a Videoton Éteremben (Berényi u. 105.) szervez véradást.

 

SZEPTEMBER 1.

Mammográfia

A mobil emlőszűrés rendelési helye szeptember 1-től 3-ig, (hétfőn, kedden és szerdán) Martonvásáron lesz az általános iskola udvarán. Rendelési idő 9.00-15.30-ig. Ne feledjék, hogy az időben felfedezett mellrák gyógyítható!

AUGUSZTUS 30.

Bringatúra idén is

Sukoró – A kezdetektől a település a Hírlap Bringatúra házigazdája. Augusztus 30-án újra a focipályára várjuk mindazokat, akik velünk együtt szeretnének tekerni a Velence-tó körül. Szombaton 9.30 és 12 óra között lehet regisztrálni, 10.30-kor már indul is az első csoport, rendőri felvezetéssel. A tekerés mellett persze egész napos program is várja az érkezőket: egészségügyi szűrések, rendőrségi, tűzoltó és katonai bemutatók. Idén első alkalommal bringa börze is lesz. Kispályás focitornát is hirdettünk, de kerékpáros ügyességi versenyekre is várjuk az érdeklődőket. Egész nap tart a Fejér termék vásár. A nap sztárvendége Kocsis Tibor lesz a színpadon. A részvétel most is ingyenes, a túrát teljesítők között ez alkalommal is kisorsolunk egy biciklit.

Koronás Park: Csodakút

Székesfehérvár – A Gabalyda Bábszínház mutatja be a Csodakút, avagy az élet vize című várási bábkomédiáját augusztus 30-án, szombaton, 16 órakor a Koronás Parkban.

Kispályás futball a bringatúrán is

A Fejér Megyei Hírlap Bringatúrára egyik „betétprogramja" a kispályás labdarúgó-torna lesz a település futballpályáján.A bringatúra a sport népszerűsítéséről, az egészség megőrzéséről (is) szól, éppen ezért remek program lehet a futballtorna azoknak a mozogni vágyóknak, akik nem szívesen pattagnak nyeregbe, szívesebben kergetik a labdát a szabad ég alatt. A Fejér Megyei Hírlap nyolc kispályás csapat számára hirdet tornát. A nevező együttesek két kvartettben küzdhetnek, a csoportmérkőzések során mindenkire három mérkőzés vár, majd ezt követően jöhetnek a helyosztók. Érdemes tudni, hogy egy csapat legfeljebb tíz játékost nevezhet a viadalra. Az összecsapások hossza 1x20 perc, a pályán egy csapatból egyszerre 1+5 fő tartózkodhat. Sorsolás a tornát megelőzően a helyszínen. Érdeklődni a 06/20/210-3004-es telefonon, vagy a [email protected] oldalon.

Vízió: Révész Napsugár művei

A fehérvári garafikusművész, Révész Napsugár munkáiból nyílik kiállítás Vízió címmel augusztus 30-án, 16 órakor Egerben, a Templom Galériában.

Állati családi nap a HEROSZ-szal

Székesfehérvár – Az iskolakezdés előtt még a családok együtt tölthetnek egy vidám napot, miközben a felelős állattartásról is információkat gyűjthetnek. A nyár utolsó szombatján a Fehér Palota parkolójába várják az állatszerető és az állatvédelmet pártoló családokat reggel 10 órától. A gazdit kereső állatok mellett lesz még többek között agility pálya, puzzle kirakás, állatos totó és az állatok viselkedésével és helyes táplálásával kapcsolatos feladat is. A családok menetlevelet kapnak, a legügyesebbek pedig értékes nyereményekkel gazdagodnak. Rossz időjárás esetén sem marad el a program, az üzletközpont mozgólépcső előtti területe nyújt majd menedéket az eső elől.

Halkavalkád

Lajoskomárom, 8 óra: Mezőföldi halnap a horgászegyesület horgásztavainál. Megnyitó, köszöntők. 9.30 óra: A horgászverseny és a főzőverseny kezdete. Bemutatkozik a horgászegyesület. Helyi termék bemutató és vásár. Projektötlet-sátor. Ugrálóvár. 11 óra: Lévai Ferenc előadása - horgászat, halászat, egészséges táplálkozás. 12.40 óra: Ebéd - halászlé, halételek, pörköltek, grillételek. 13.45 óra: Szieszta helyett - a horgászturizmus napjainkban. 14.30 óra: Együttműködő partnerek bemutatkozása, majd eredményhirdetés, díjátadás, tombolasorsolás. 17 óra: Koncertek, fellép a Sógorok együttes és Dankó Szilvia.  20 óra: Horgászbál.

Falunap

Szabadbattyán, 9 óra: Kispályás focitorna. Vendéglátás. Körhinta, lánchinta, egész délelőtt ingyenes ugrálóvár. 14 óra: Trükkös kutyabemutató. 16.30 óra: Színpadi programok: 1 SCr3am zenekar. 17.10 óra: Tihanyi Musical Stúdió. 17.40 óra: Zumba Petrával. 18.10 óra: Sárrét néptáncegyüttes. 18.30 óra: Pengetős citerazenekar. 18.55 óra: Abonyi Ferenc, népszerű melódiák. 19.25 óra: Budai Zsuzsi táncol. 19.45 óra: Berki Angelika énekel. 20 óra: Máté Péter Emlékzenekar. 21.20 óra: Főnix mazsorett csoport. 22 óra: Tűzijáték, utána utcabál. Helyszínek: Csíkvár tér, iskolai tornapálya, park.

A városi mozik mai műsora

Székesfehérvár, Cinema City: 22 Jump Street: A túlkoros osztag: 10.45, 13.15, 15.45, 18, 20.15 22.30. A Galaxis őrzői: 12.30, 19, 21.30; 3D: 10, 15, 17.30, 20, 22.30. Tini nindzsa teknőcök: 13.50; 3D: 11.40, 16, 18.10, 20.20, 22.30. Az élet ízei: 12, 17.40. Az üldözött: 12.15, 14.45, 17.15, 19.45, 22.15. Csingiling és a Kalóztündér: 10.15, 13.45; 3D: 12, 15.30. Herkules 3D: 18.30. Így neveld a sárkányodat 2: 11.20; 3D: 13.30, 15.40. Kavarás: 21.45. Lucy: 10, 14.30, 18.30, 20.30, 22.30. Repcsik: A mentőalakulat 3D: 10.30. Sin City: Ölni tudnál érte: 16.45, 20, 22.10. Step Up: All In: 10, 14.30; 3D: 17.15, 19.30. Szexvideó: 12.30, 16.30, 20.30, 22.30. The Expendables 3.: 11.40, 14.20, 17, 19.40, 22.10. Villám és a varázsló: 13.00; 3D: 11.00, 14.45, 16.45. Barátság Mozi: Az utolsó éjszaka Párizsban: 18.00. Philomena – Határtalan szeretet: 20.00. Dunaújváros, Dózsa Mozicentrum: A galaxis őrzői: 16.00. The Expendables 3.: 20.15. Tini nindzsa teknőcök: 10.00, 14.00, 18.15. Bogyó és Babóca 3.: 10.30, 15.00, 17.00.

A Dózsa mozi hétvégi műsora

Szombat, Vasárnap

Nagyterem: 10:00, 14:00, 18:15 Tini nindzsa teknőcök. Színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték. Szereplők: Megan Fox (April O'Neil), Will Arnett (Vernon Fenwick), William Fichtner (Eric Sacks), Alan Ritchson (Raphael), Noel Fisher (Michelangelo), Rendező: Jonathan Liebesman. Zene: Brian Tyler, (12)

16:00 A galaxis őrzői. Színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm Szereplők: Chris Pratt, Zoe Saldana, Dave Bautista, Vin Diesel, Bradley Cooper . Rendező: James Gunn. Zene: Tyler Bates, (12)

20:15 The Expendables – A feláldozhatók 3. (Színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm Szereplők: Sylvester Stallone (Barney Ross), Jason Statham (Lee Christmas), Harrison Ford (Drummer), Arnold Schwarzenegger (Trench), Mel Gibson (Stonebanks), Rendező(k): Patrick Hughes,Zene: Brian Tyler, (16)

Érkezik az egykori playmate

Dunaújváros – Az egykori playmate, Voksán Virág, vagyis D.J. Flower szolgáltatja a zenét szombaton este a Dunafitt Stúdióban, ahol nyárbúcsúztató és teraszzáró partit is tartanak egyben. A lemezlovasként 2007 óta dolgozó D.J. Flower a house elkötelezettje, szettjeiben ének-központú elektro, valamint modern disco-dalok is előfordulnak. Virág nemcsak idehaza, de külföldön is rendkívül népszerű és keresett lemezlovas, Oroszországtól és Szerbiától kezdve Svájcon, Olasz- és Németországon át Portugáliáig Európa szinte valamennyi államában fellépett már, de eljutott a tengerentúlra és Közel-Keletre is. A szombat esti rendezvény házigazdája D.J. Novák lesz.

Nyitóbuli

Székesfehérváron, az Albabar klubban szombat este szezonnyitó party-val várják a szórakozni vágyókat. A program rezidens lemezlovasa ezúttal D.J. Macox lesz.

Örömzene

Székesfehérváron, a Hiemer Kávézóban szombaton este hat órától a Zenekör tagjainak közreműködésével örömzenélés várja az érdeklődőket.

 

AUGUSZTUS 29.

Női klub, jóga és pilates

Székesfehérvár – Augusztus 29-én, 17 órától folytatódik az Alba Pont Lakóközösségi Információs Szolgáltató Iroda Női klub elnevezésű programsorozata. Pap Csilla lélekgyógyász segítségével a jóga és a pilates világával ismerkedhetnek meg a hölgyek a Fehérvári Civil Központban.

Külföldiek randevúznak

Dunaújváros –Három külföldi zenekar randevúzik a hazai közönséggel péntek este a Kaptár Music Clubban. A nyolc órakor kezdődő rendezvénynek két osztrák vendége lesz, a Dreaded Downfall – a 2006-ban alapított post-hardcore csapat többek közt a szomszédos ország legrangosabb fesztiválján, a Nova Rockon is megmérette már magát –, illetve a metalcore mellett elkötelezett Down The Sunset. A harmadik csapat, a Rainy Mood a Felvidékről, Dunaszerdahelyről érkezik, ők a metalcore dallamosabb irányzatának hívei.

Barokk zene a kastélyban

Fehérvárcsurgó – Augusztus 29-től 31-ig barokk zene szól Károlyi-kastélyban. A Liszt Ferenc Kamarazenekar többek mellett a szopránénekes Varga Bach Helgával és a hegedűművész Baráti Kristóffal ad koncerteket.

– Gyönyörű a kastély, több mint tíz évig tartott a felújítása – meséli Rolla János, a zenekar művészeti vezetője. – Kastélyokban mindig szerettünk játszani. Az ilyen épületekhez barokk műsor illik, az ad nekik eleganciát, holott tudjuk, hogy ez a kastély a 19. században épült. Mi is ilyen programot állítottunk össze, Vivaldi, Händel, Bach-művekkel. Baráti Kristóf koncertje kivétel, ott későbbi zeneszerzőktől is játszunk, Mendelssohntól, Liszttől.

A Kossuth-díjas Baráti Kristóf az augusztus 31-i koncert szólistája. Fotó: Liszt Ferenc Kamarazenekar.

Az augusztus 29-i, 19.30-kor kezdődő nyitóhangverseny szólistája, Varga Bach Helga szoprán énekes Érsekújváron született, tanulmányait Pozsonyban végezte, 1999-től a Pozsonyi Állami Operaház állandó vendége. Repertoárja a reneszánsz consort zenétől, a barokk oratóriumokon keresztül, a kortárs művekig terjed. Olyan, elismert karmester-szaktekintélyekkel is gyakran dolgozik, mint Stephen Stubbs, Andrew Parrot, Peter van Heyghen, Nigel Perrin.

Augusztus 30-án, 19.30-kor a Liszt Ferenc Kamarazenekar zenészei lépnek elő szólistákká; különböző, egy, két vagy négy hangszerre írt Vivaldi-versenyműveket adnak elő. Fontosnak tartják, hogy a zenekar muzsikusai is meg tudják mutatni, hogy milyenek szólistaként. Augusztus 30-án ők lesznek a főszereplők: Tfirst Péter, Hutás Gergely, Horváth Gergely, Kertész Ottó, Rolla János, Várnagy Mihály. Meghívják két zenészbarátjukat is, Dinyés Soma csembalóművészt és Lakatos György fagottművészt.

Az augusztus 31-i, 17 órakor kezdődő koncert szólistája, a 2014-ben Kossuth-díjjal kitüntetett Baráti Kristóf nyolc évesen lépett először színpadra szólistaként a Maracaibói Szimfonikus Zenekarral. A világhírű hegedűművész, aki a Stradivarius Társaság jóvoltából a Lady Harmsworth nevű 1703-as Stradivari mesterhegedűn játszik, számos elismerés birtokosa: 1997-ben az Erzsébet Királynő Nemzetközi Hegedűversenyen Brüsszelben 3. díjat és közönségdíjat kapott, az 1996-os Jacques Thibaud hegedűversenyen Párizsban a 2. díjat vehette át. 2010-ben a moszkvai Paganini-verseny győztese lett, 2011-ben Liszt-díjjal, 2014-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki.

Bemutató: Egy kocsma város

Czinki Ferenc: Egy kocsma város (szöveg: Czinki, fotó: Oláh Gergely Máté és Arany Gold Zoltán, könyvterv: Varga Gábor Farkas) című kocsmafüzetét augusztus 29-én, 21 órakor bemutatják a 26. JAK Táborban, Balatonszemesen. Szeptember 18-án Székesfehérváron, a Petz sörözőben, a Study könyvesboltban és az Új Magyar Képtárban szerepelnek a szerzők és a kocsmafüzet.

Underground

Székesfehérváron, a Nyolcas Műhelyben péntek este underground partit rendeznek, ahol a zenét a Wakablack Sound System szolgáltatja.

Party

Dunaújvárosban, a Dunafitt Sportcentrumban a péntek esti tanévnyitó parti keretében Saby Davis és Navidal, azaz Dave Jr. pörgeti a lemezeket. A Party Kamionnál szintén péntek este D.J. Feeling, illetve Rozsomák várja dubstep szettekkel a táncos lábúakat. Szombaton az OX3 Kávézóban D.J. Spool lesz a hangulatfelelős.

Még lehet nevezni

Az Alba Liga városi kispályás bajnokság 2014/15-ös idényére való nevezés határidejét a Liga Verseny Bizottsága meghosszabbította szeptember 3-ig. Nevezni továbbra is a bajnokság honlapján, a www.albaliga.hu keresztül lehet on-line.

A nevezési díjak minden költséget magukban foglalnak (terembérlet, játékvezetői díjak, engedélyek), a fizetés megkönnyítése érdekében, pedig a csapatoknak lehetőségük van részletfizetésre is.

 

AUGUSZTUS 28.

A rockmúzeum kiállítása

Székesfehérvár - A budapesti rockmúzeum anyagából válogatott kiállítás nyílik augusztus 28-án, csütörtökön 18 órakor A Szabadművelődés Házában. A magyar rocktörténet ikonikus alakjainak hangszereit, fellépő ruháit, portréit, a retro korszak érdekeségeit láthatják az érdeklődők. A tárlatot B. Tóth László, a rockmúzeum megálmodója ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A megnyitót 19 órakor Vikidál Gyula koncertje követi.

Rendhagyó tárlatvezetés

Agárd: Rendhagyó tárlatvezetést tart Gárdonyi Géza szülőházában a múzeum munkatársa, Sándorné Treuer Mária 11, 14 és 16 órakor. A téma. Gárdonyi Géza humora, élete és művei tükrében.

A teázás szokásától a félelmetes sárkányokig

Székesfehérvár, 16.30 óra: Szakmai tárlatvezetést tart A teázás szokásától a félelmetes sárkányokig – amit tudni illik a keleti porcelánokról című kiállításban Gärtner Petra művészettörténész a Szent István Király Múzeum Megyeház utcai épületében. A tárlat október 31-ig, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig látható.

A mozik mai műsora

Székesfehérvár, Cinema City: 22 Jump Street: A túlkoros osztag: 10.45, 13.15, 15.45, 18, 20.15. A Galaxis őrzői 3D: 10, 15, 17.30, 20. A Galaxis őrzői: 12.30. A Galaxis őrzői feliratos: 19. A tini tindzsa teknőcök – A jövő kalandorai 3D: 11.40, 16, 18.10, 20.20. Az élet ízei: 12, 17.40. Az üldözött: 12.15, 14.45, 17.15, 19.45. Csingiling és a Kalóztündér 3D: 12, 15.30. Csingiling és a Kalóztündér: 10.15, 13.45. Herkules 3D: 18.30. Így neveld a sárkányodat 2 3D: 13.30, 15.40. Így neveld a sárkányodat 2: 11.20. Lucy: 10, 14.30, 18.30, 20.30. Repcsik: A mentőalakulat: 10.30. Sin City: Ölni tudnál érte: 16.45, 20. Step Up: All In 3D: 17.15, 19.30. Step Up: All In: 10, 14.30. Szexvideó: 16.30, 20.30. The Expendables – A feláldozhatók 3.: 11.40, 14.20, 17, 19.40. Tini nindzsa teknőcök: 13.50. Villám és a varázsló 3D: 11, 14.45, 16.45. Villám és a varázsló: 13.

Barátság Mozi: Az utolsó éjszaka Párizsban: 18. Nővér: 20.

Dunaújváros, Dózsa Mozicentrum: A galaxis őrzői: 16. The Expendables – A feláldozhatók 3.: 20.15. Tini nindzsa teknőcök: 10, 14, 18.15.

Barátság: Mozinet

A székesfehérvári Barátság mozi is csatlakozott a 4. Mozinet Filmnapok vetítéssorozatához. A legnagyobb nemzetközi fesztiválok kedvenceiből immár negyedik alkalommal szervez filmnapokat a Mozinet. A mustra budapesti helyszíne továbbra is a Művész mozi, országosan pedig a következő art mozik csatlakoztak a rendezvényhez: Debrecenben az Apolló mozi, Nyíregyházán a Krúdy mozi, Szegeden a Belvárosi mozi és Székesfehérváron a Barátság mozi. A fesztiválsikerek mellett Oscar-jelölt alkotás is látható az augusztus 28-tól szeptember 2-ig tartó filmnapokon. A kínálatban ezúttal is elsősorban olyan művek szerepelnek, melyek hiányoznak a mozik jelenlegi műsoráról, ugyanakkor a nézői visszajelzések alapján igény mutatkozik rájuk. A kínálat: Az utolsó éjszaka Párizsban (aug. 28-30., csütörtök-szombat 18 óra – országos premier). Nővér (aug. 28-29., csütörtök-péntek 20 óra). Philomena – Határtalan szeretet (aug. 30. és szept. 1., szombat és hétfő 20 óra) Lore (szept. 1-2., hétfő-kedd 18 óra). Renoir (szept. 2., kedd 20 óra) A hazai premierrel egy időben vetítik tehát az Oscar-díjas Volker Schlöndorff feszült történelmi filmjét, Az utolsó éjszaka Párizsbant. A film a huszadik századi európai történelem egyik legtitokzatosabb történetét meséli el: hogyan menekült meg Párizs és lakossága a teljes pusztulástól 1944-ben. A Fény városa idén augusztusban ünnepli felszabadulásának 70. évfordulóját, de egyetlen emberen, a várost megszálló német csapatok tábornokán múlott, hogy nem tették a földdel egyenlővé.

AUGUSZTUS 27.

Őszi érettségi vizsgák

Dunaújváros - A Dunaferr Szakközép- és Szakiskola rendezi meg Dunaújvárosban az őszi érettségi vizsgákat. A matúrára a tagiskolában (Apáczai Csere János u. 13.) lehet jelentkezni augusztus 27-től szeptember 5-ig, naponta 8 órától 15 óráig. Fontos tudni, hogy minden írásbeli és szóbeli vizsgát a tagiskolában tartanak majd meg.

A városi mozik mai műsora

Székesfehérvár, Cinema City: 22 Jump Street: A túlkoros osztag: 10.50, 13.10, 15.30, 17.50, 20.10. A Galaxis őrzői 3D: 10, 12.30, 15, 17.30, 20. A Galaxis őrzői: 11.30, 16.30, 19. A Galaxis őrzői feliratos: 14. A vihar magja: 18.30. Az élet ízei: 17, 19.30. Csingiling és a Kalóztündér 3D: 10, 13.15, 16.45. Csingiling és a Kalóztündér: 11.30, 15. Herkules: 12.45. Herkules 3D: 20. Így neveld a sárkányodat 2 3D: 11.40, 16. Így neveld a sárkányodat 2: 13.30. Kavarás: 20.30. Lucy: 11, 15.15, 17.45, 19.45. Repcsik: A mentőalakulat 3D: 11, 14.30. Repcsik: A mentőalakulat: 12.45. Sin City: Ölni tudnál érte 3D: 13.45, 18, 20.15. Sin City: Ölni tudnál érte: 11.15, 15.30. Step Up: All In 3D: 13, 17.15, 19.30. Step Up: All In: 10.30, 14.45. Szexvideó: 16.30, 18.30, 20.30. Villám és a varázsló 3D: 12, 16.15, 18.15. Villám és a varázsló: 10.15, 14.15. Dunaújváros, Dózsa Mozicentrum: A galaxis őrzői: 18. Csingiling és a Kalóztündér: 16. Sin City: Ölni tudnál érte: 20.15.

AUGUSZTUS 26.

Összeálló Átszálló

Dunaújváros - Csakoda címmel augusztus 26. és 30. között jelentkezik az Éjszakai Átszálló. Fellépők között lesz ott lesz a Band In The Pit, Baráth Bálint, The Corp., Détári Anna, DJ Mango, Gazsi Rap Show, Küss Mich, Mayberian Sanskülotts, Nagy Ákos, Panoramic Barrier feat. Sir Weirdo, Szagos Hörigekkók.

Kedden zárul a kiállítás

Székesfehérvár – Kedden, 17 órakor zárul az Ybl-díjas építészek alkotásai Székesfehérváron című kiállítás A Szabadművelődés Házában. A „finisszázson" Csutiné Schleer Erzsébet Deák Dénes-díjas építész beszélget Ybl-díjas építészekkel.

AUGUSZTUS 25.

A városi mozik mai műsora

Székesfehérvár, Cinema City: 22 Jump Street: A túlkoros osztag: 10.50, 13.10, 15.30, 17.50, 20.10. A Galaxis őrzői: 11.30, 16.30, 19; 3D: 10, 12.30, 15, 17.30, 20; feliratos: 14. A vihar magja: 18.30. Az élet ízei: 17, 19.30. Csingiling és a Kalóztündér 3D: 10, 13.15, 16.45. Csingiling és a Kalóztündér: 11.30, 15. Herkules: 12.45, 20. Így neveld a sárkányodat 2 3D: 11.40, 16. Így neveld a sárkányodat 2: 13.30. Kavarás: 20.30. Lucy: 11, 15.15, 17.45, 19.45. Repcsik: A mentőalakulat 3D: 11, 14.30. Repcsik: A mentőalakulat: 12.45. Sin City: Ölni tudnál érte 3D: 13.45, 18, 20.15. Sin City: Ölni tudnál érte: 11.15, 15.30. Step Up: All In 3D: 13, 17.15, 19.30. Step Up: All In: 10.30, 14.45. Szexvideó: 16.30, 18.30, 20.30. Villám és a varázsló 3D: 12, 16.15, 18.15. Villám és a varázsló: 10.15, 14.15.

Dunaújváros, Dózsa Mozicentrum: A galaxis őrzői: 18. Csingiling és a Kalóztündér: 16. Sin City: Ölni tudnál érte: 20.15.

KIÁLLÍTÁSOK

Duna Ökoturisztikai Központ, Rácalmás: A helytörténeti, halászati és Afrika kiállítás az intézmény nyitva tartási idejében, keddtől péntekig, 10-16-ig, szombaton 13-16-ig tekinthető meg.

Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházának Kamara Galériájában látható Pats József és Pats Dániel Pats-ok című kiállítása. A kiállítás megtekinthető szeptember 4-éig, hétköznap 8-tól 16 óráig. A kiállítás megtekintésére minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Intercisa Múzeum: Állandó kiállítás – Dunaújváros története az őskortól az 1970-es évek közepéig. A kiállítás megtekinthető a múzeum nyitva tartási idejében, keddtől péntekig 10-16 óráig.

Székesfehérvár - Dér Adrienn képzőművész kiállítása látható az Öreghegyi Közösségi Házban szeptember közepéig. Az Öreghegyen látható tárlat Joseph Longoria amerikai festőművész alkotásaiból is.

Kortárs művészeti Intézet: Éjszakai átszálló – CSAKODA. 2014. augusztus 26-30. Ebben az esztendőben egy olyan csoport részvételére épül a fesztivál, amely – hasonlóan az Éjszakai átszálló alapcélkitűzéséhez – maga is missziót folytat: a Csakoda hazánk kisebb településein bukkan fel időről időre, tagjai kerékpárral és/vagy vonattal járják az országot, a hátukon szállítva alkotásaikat, csak hogy a kortárs művészettel azokat is megismertessék, akik attól az érkezésükig szinte teljesen el voltak zárva.

ESEMÉNYEK

Munkásművelődési Központ: Duna-Folt-Műhely Foltvarró Klub 16-19 óráig a 203-as teremben. A Dunaferr Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Bizottságának félfogadása 13-17 óráig a fszt. 011-es teremben. Dunaújvárosi Epilepsziások Egyesülete 15-18 óráig a 106-os teremben.

Munkásművelődési Központ: Kézimunkázók Baráti Köre 16-18 óráig a 105-ös teremben. Mah-Jong Klub 17-21 óráig a fszt. 011-es teremben. Mezőföld Természetfotó Klub 17-21 óráig a 106-os teremben (minden hónap második és negyedik szerdáján). Barcsay Képzőművészeti Stúdió 15-19 óráig a 102-es teremben. Eszperantó Klub 16-19 óráig a 210-es teremben.

Székesfehérvár, augusztus 30. 9 óra: „Becsöngettek!" címmel baleset-megelőzési sportnapot szervez az Echo Innovációs Műhely a Szociális város-rehabilitáció Szárazréten projekt keretén belül a Feketehegy- Szárazréti Közösségi Ház előtti téren. A tűzoltóság, a mentők, és a rendőrség munkatársai várják az érdeklődőket ügyességi feladatokkal, motoros street fighter bemutatóval.

Székesfehérvár, augusztus 30. 10 óra: Vakációzáró családi programot, vetélkedőt szervez a HEROSZ Fehérvári Állatotthona a Fehér Palota melletti parkolóban. A versenyre családok jelentkezését várják, akik igen értékes nyereményekért mérhetik össze elméleti és gyakorlati ügyességüket.

Sáregres, augusztus 30. 14.30 óra: Sáregres hazavár! Szórakoztató programok a sportpályánál, falutörténeti kiállítás a régi iskolánál.

Székesfehérvár Csütörtök-Kedd: A legnagyobb nemzetközi filmfesztiválok kedvenceiből immár negyedik alkalommal szervez filmnapokat a Mozinet online kortárs mozgókép magazin. A Mozinet Filmnapokhoz a székesfehérvári Barátság mozi is csatlakozott.

József Attila Könyvtár: Nyitva tartás: a felnőtt könyvtár 10-18.30 óráig. A gyermekkönyvtár: 10-18 óráig várja az olvasni szeretőket.

Béke fiókkönyvtár: 13-18 óráig

VALLÁS

Római katolikus: Augusztus 30.-án 18.00 órakor az új templomban. Vasárnap mise 8.30 órakor az új templomban, 10.30 órakor az óvárosi templomban.

Evangélikus: Augusztus 29.-én 17 órakor felnőtt bibliaóra, 18 órakor ifjúsági óra. Vasárnap: 11 órakor istentisztelet a dunaújvárosi templomban.

Református: Augusztus 30.-án 18 órakor ifjúsági óra. Vasárnap: 10 órakor istentisztelet és gyermek istentisztelet a templomban, 10 órakor istentisztelet a városházán.

Görög katolikus: Augusztus 29.-én 18 órakor Szent Liturgia. Szombaton: 9 órakor istentisztelet. Vasárnap: 10 órakor reggeli istentisztelet, 11 órakor Szent Liturgia a görög-katolikus kápolnában.

Baptista: Augusztus 31.-én 9.30 órakor imaóra, 16 órakor istentisztelet a baptista templomban.

Krisztus Szeretete Egyház: Augusztus 31.-én délután öt órakor istentisztelet a Rosti Pál gimnázium klubhelyiségében.

Az utolsó napok szentjeinek Jézus Krisztus egyháza: Augusztus 31.-én délelőtt kilenc órakor a Csillag domb u. 1. szám alatt.

Keresztény Advent Közösség: Augusztus 30.-án 9.30 órakor biblia tanulmány, 11 órakor prédikáció a Bibliaházban (Petőfi u. 10.).

Hit Gyülekezete: Istentisztelet augusztus 31.-én 17 órakor a Hit Csarnokban (Szilárd Leó u. 1. – Aikawa mellett az északi ipari parkban).

VÉRADÁS

A Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete kedden 8.00-10.00 óra között Dunaújvárosban a Vérellátóban (Vasmű u. 10.), 14.00-17.00 óra között Soponyán az Általános Iskolában (Dózsa György u. 5.) szervez véradást.

A Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete szerdán 11.00-18.00 óra között Bicskén a Művelődési Házban (Kossuth tér 20.), 13.00-17.00 óra között Enyingen a Művelődési Házban (Bocskai u. 1.) szervez véradást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!