Púder Nélkül

2015.04.01. 12:24

Barabás Éva jótékonysági futása

Második éve háziasszonya a Fuss, hogy léphessen! jótékonysági futóversenynek az ismert televíziós műsorvezető, Barabás Éva. Mint mondja, nem volt kétséges, hogy a kezdeményezés mellé áll, futócipőben is.

Kocsis Noémi

– Két éve rendeztük az első Fuss, hogy léphessen! jótékonysági futógálát Botiért , aki akkor óvodás volt és éppen szerelmes – mesél a kezdetekről a mindig mosolygós Barabás Éva.

– A csákvári kisfiú oxigénhiányos állapotban született, a mozgáskészségei emiatt nem úgy alakulnak, mint általában a problémamentesen születő gyerekeknek. Boti a Pető Intézetben a közösség motorja, emlékszem a jelmezbálon tűzoltónak öltözött, arról álmodozva, hogyha nagy lesz , majd ő is segíthet másoknak. Az akkori futóversenyen egy speciális játszótérre gyűjtöttünk, amit aztán sikerült is Botiéknál felépíteni. Idén a fehérvári Brechler Ottóért és az ALS-betegekért futunk. Ez egy nagyon alattomos, ma még gyógyíthatatlannak számító betegség, a rendkívül szimpatikus huszonkilenc éves Ottó életét is egy csapásra változtatta meg. A fiatalember korábban villanyszerelőként dolgozott, imádott autózni, ma már az édesanyja segítsége nélkül nem tud mozogni. Ez az a betegség , amire tavaly a világméretű jeges vödör kampánnyal hívták fel a figyelmet. Most azt reméljük, hogy akik akkor nyakon öntötték magukat eljönnek futni, hogy itt az izzadtságtól újra vizesek legyenek, a nevezési díjukkal pedig az Ottó számára fontos speciális függő .beszerzéséhez járulnak hozzá. A fiú testének leépülését csak az intenzív mozgatással lehet lassítani, ehhez nagyon fontos ez.Adódik a kérdés azért, hogyan kerül mindig valamilyen sportos esemény kerteszttüzébe valaki, akit inkább kiöltözve, bemikrofonozva szoktunk meg, a képernyőről?– Majdnem testnevelő tanár lettem, húszas éveim elején úszni tanítottam kisgyerekeket és mindig is szerettem futni, mozogni – adja meg a választ Éva.

– Nem volt kérdés számomra amikor Szabolcs (Illés Szabolcs, Csákvár polgármestere – a szerk.) megkeresett a futóverseny ötletével és meglátogattuk Botit, hogy itt a helyem. Korábban futó- és triatlon versenyeken is voltam szpíker, imádom az ilyen szabad, napsütéses, baráti hangulatú sportos bulikat. A rendezvény sportos háziasszonyaként bármikor képes vagyok átkapcsolni futó üzemmódba. Ha futótippeket akarnék kérni, Éváét biztosan megfogadnám, ő ugyanis a fokozatosságot hangsúlyozza.

– Nap mint nap futok a kutyámmal, aki a személyi edzőm. Merek elég lassan futni és erre biztatnék mindenkit. Mert a többség ott rontja el, és azért hagyja abba a futást, mert túl gyorsan kezdi, és persze, hogy kétszáz méter után úgy érzi, hogy kiköpi a tüdejét, lépni sem tud már és egyébként is mázsás súlyokat cipel. A futást bizony gyalogolva kell elkezdeni! Egyébként nagyon készülök az idei futásra, már szóltam is néhány ismerősnek, hogy kezdjenek el komolyabban edzeni: Hét kilométeren indulnék, ha nem kellene beszélnem – 7 és 14 km-es távot lehet választani, 2 vagy 5 fős csapatokban , és egyéniben is lehet teljesíteni a távot. Sőt a gyalogló futókra minden eddiginél nagyobb szükség lesz: A szégyenlősök, lazítók, vagy szimpatizánsok támogatójegyet is vehetnek, az már majdnem olyan , mintha futottak volna. Tavalyelőtt természetesen Boti volt Éva szíve csücske, meg az ő kis szerelme, Julka.

– Csodáltuk őket és családjukat mindannyian és úgy éreztük, hogy bár többet is tudnánk tenni értük. Nem csak futni egyet és jólérezni magunkat közben. Tavaly Csákváron nagyon sokan voltak, Miklósa Erika mellett velünk volt Lajkó Csaba és Pula Tamás ultramaratonista. Ez a verseny a többi hasonló jótékonysági sporteseménnyel fent van a Futaneten és a MOB honlapján is. Úgy tűnik nekem, hogy a sok tízezer futó szerte az országban egy nagy család, és boldog vagyok, hogy számos hasonló kezdeményezést látok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!