2015.04.29. 14:43
Anya-lízis: Főz a gyerek pont hu
A gyerek, mivel elmúlt három egy féllel, belépett a gasztronómia mélymeleg bugyra iránt érdeklődők táborába, amit én büszke és elfogult anyaként nem is bánok.
Naná, milyen jó lesz majd valami szép, art deco stukkókkal dekorált könyvesboltban állni és leemelni a polcról a színes, képes, ofset papírra nyomott szakácsalbumot, rajta a gyerek mosolygó képével, belül a fülszöveggel, hogyaszongya: „Mindent, amit a konyháról tudok, drága édesanyámnak köszönhetek..."
A gyereknek minap kész koncepciója volt. Bejelentette, hogy a menü céklaleves lesz, mire én mondtam, hogy ahhoz cékla kéne, csak nincs itthon, mire ő legyintett, hogy ugyan már, anya, ez nem így működik, én jobban tudom. A céklaleveshez nem kell cékla. Olyanok kellenek hozzá, amiket az evőeszközös fiók melletti fiókban tartunk és már húzta is ki a hozzávalókat: egy zacskó szalalkáli, egy zacskó sütőpor, még a múlt évezredből itt maradt, már a tasakjában is kőkemény galacsinokká összeállt instant gyümölcstea, szódabikarbóna, só, liszt, kristálycukor és étkezési keményítő: anélkül az élet csak üres bogárváz.
Nagy vehemenciával látott neki, kutyult és nyelvét kidugva alkotott egy ránézésre is kukaérett műanyag tálkában. A lila teagalacsinok elolvadtak a folyadékban, s a többi hozzávalótól pompásan habzani kezdett az egész, némi szürkés tajtékot vetve a tálka szélén. A séf „háhhh!" csatakiáltással letette a Művet a konyhaasztalra, várva, kóstolnánk tán meg, mi viszont, igazi gourmandként ezt nem szívesen kapkodnánk el egyelőre.
A gyereket ez nem zavarta. Közölte, holnap szilvalevest főz, egy kis szárazbabbal.