Ha nem szólunk, elfogadnak? - Fogyatékkal élő nők szánalomról, lehetőségről

Hogy a felszín kapargatásán nehezen jutott túl az esemény, az főleg annak volt köszönhető, hogy a közönség soraiban kizárólag fogyatékkal élők, tehát minden tekintetben érintettek, valamint olyan személyek ültek, akik sorsuk iránt amúgy is fogékonyak. Hiányzott viszont a témával csak ismerkedők köre, akiket pedig jó lett volna megismertetni a kerekes székben ülő, siket vagy vak hölgyek hétköznapjainak nehézségeivel. Mint azt a klub alkalmait végigvezető pszichológus tanácsadó, Egey Tímea találóan megjegyezte, éppen azok nem vesznek részt az ilyen előadásokon, beszélgetéseken, akik általában a fogyatékkal élőket is vonalasan másnak tartják, vagy nehezen tudnak mit kezdeni velük, így inkább elzárkóznak a velük foglalkozó rendezvényektől is.

Balról, Egey Tímea, Séllei Györgyi és Tarsoly Márta a Nemekből igenek klub záróbeszélgetésén (Fotó: Koppán Viktor)

Holott beszélni nagyon is lenne miről. Az előadók egyike, Séllei Györgyi szexológus tanácsadó a mindenkit érintő párkapcsolat-teremtés anomáliáira világított rá, ami a fogyatékkal élő nőket különösen súlyos problémaként érinti. A jelenlévők egyike, egy kerekes székben ülő fiatal nő lényegre törően fogalmazta meg: vagy szánalmat gerjesztenek az épekben, vagy azok tudomást sem vesznek rólunk – a kettő között lévő, egészségesnek felfogható határmezsgye pedig mintha nem is létezne.

– Minket akkor fogadnak el, ha mi nem szólunk a saját érdekünkben – határozta meg helyzetüket egy mozgássérült fiatalember, aki párjával érkezett. Érdekes momentumokat mesélt el húszéves kerekesszékes múltjából Tarsoly Márta is, a jelen lévők pedig megfogalmazták azt is: más helyzetben van egy születése óta sérült és más egy balesetet szenvedett ember, de mindkét csoportnak jelentős társadalmi hátrányt kellene ledolgoznia, miközben az akadálymentesítésben például alig történik pozitív elmozdulás, hiába telt el több mint tíz év.