Hongkongot is öltözteti a dunaújvárosi lány

2015. január 10., 08:25 szerző: Balla Tibor
komment
A divat élvonalába köztudottan nehéz betörni. A dunaújvárosi Kovács Adél elmondhatja magáról, hogy a világ legjobb divatiskoláinak egyikében tanult, ruháit Japánban, Sanghaiban, Hong-kongban hordják.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Adélt gyerekkora óta nagyon érdekelte, milyen tárgyak vannak körülötte, és milyen ruhában jár. Biztos volt benne, hogy valami kreatív dologgal akar foglalkozni. A testvére építész lett, ő pedig az Iparművészeti Egyetem textil szakirányát választotta, mert nagyon érdekelte a stylist szakma. Elsőre felvették. Nagyon erősen kezdte érdekelni a divat – ami nem csoda, hiszen édesanyja Kovács Irén jelmeztervező–, sikeresen diplomázott, és munkát talált a NUBU-nál, A márkával nemrég nyitottak üzletet Budapesten.

–- Az, hogy hogyan nézek ki, mindig központi kérdés volt –- meséli. –- Nem szeretek rajzolni, inkább anyagokban, stílusban gondolkodom. Fontos a környezetem, akkor van béke bennem, ha minden a helyén van, ha kevés, letisztult dolog vesz körül. Ez a lakásomon is látszik, a munkahelyemen is. Mindenben próbálok stílusos maradni.

–- A divattervező olyan ruhákat tervez, amit megmutatnak a kifutón, de élő ember nem veszi fel?

–- Nem. Mi kifejezetten hétköznapi ruhákat tervezünk. Azért gondolják az emberek, hogy a couture a divat, mert ezekről írnak. A hétköznapi ruhákról pedig nem cikkezne senki. Ez figyelemfelkeltés, de minden cég az eladható ruhákból tartja fenn magát.

–- London fontos hely a divat világában?

–- Igen. Az Erasmus ösztöndíjjal egy évfolyamból egy ember kerülhetett ki. Én a London College of Fashion-be mentem férfi ruha szakra egy félévre, ez az iskola a világ öt legjobb divatiskolájának egyike. Szakmai tapasztalattal szerettem volna hazajönni. Összeraktam egy önéletrajzot, egy szép portfóliót, és körbeküldtem olyan tervezőirodákba, stúdiókba, amik nekem az álmot jelentették. Érdekelt, hogyan áll össze egy profi kollekció a London Fashion Weekre. Felvettek egy top designerhez, Marios Schwabhoz. Füllentettem, hogy ott maradok egy évig, de csak pár hónapot tudtam maradni. Így viszont beleírhattam az önéletrajzomba, hogy ott dolgoztam. Hazajöttem, diplomáztam, de London még mindig izgatott. Elküldtem a portfóliómat egyik kedvenc designeremnek, és jött a válasz: Gyere! Fél évet dolgoztam Eudon Choinál, akinek a tervezői munkásságát régóta követtem. Stúdiómenedzser voltam, a designer alatti beosztott. Ráláttam, hogyan működik a divat, mint üzlet. Célunk, hogy ezt a tudást egyre tökéletesebben integráljuk a NUBU működésébe.

–- A szerencse és a bátorság jellemző a karrieredre?

–- Meg kell dolgozni azért hogy a szerencse is hozzád szegődjön. Rengeteget voltam az anyukámmal a színházban, láttam őt zsebeket varrni, anyagokat venni. Ez nagyon nagy előny volt. Az egyetemen kapásból tudtam, hogy abból az anyagból az a ruha nem lesz jó. Ami a bátorságot illeti: elmentem kétszer Londonba teljesen egyedül, úgy, hogy azt sem tudtam, mi lesz. Az, hogy elsőre felvettek az egyetemre, önbizalmat adott. Azt, hogy helytálltam, Rohonczi ROHO Istvánnak, gimnáziumi tanáromnak köszönhetem. Ő tanította azt a hozzáállást, hogy mindig mindent szívvel kell csinálni, a gondolatot mögé kell tenni. A felvételire úgy mentem: van ugyan még itt több száz ember, de miért ne lehetnék én jobb? Én nagyon szeretném ezt csinálni, és nem biztos, hogy mindenki ennyire akarja ezt. Ez most is bennem van. Meg kell próbálni. Lehet, hogy kétszázan meg sem próbálják.

Kovács Adél divattervezőnek még nagyon sok terve van, amit szeretne valóra váltani
Fotó: Ady Géza


–- Kiknek készülnek a hordható ruhák?

–- Szerintem bárki hordhatja a NUBU-t, de olyan árkategóriaba tartozik, ami meghatározza, hogy ki tudja megvásárolni. Azt gondolom, olyanok választják, akik nem feltűnősködni akarnak vele, nem státuszként akarják mutogatni. Szerintem intellektualitás kell hozzá, a művészet iránti fogékonyság. Egy csomó színész, művész vásárol nálunk. Az elsődleges piacunk Magyarország mellett, az ázsiai, jó néhány ázsiai országban van viszonteladónk. Ott mások az emberek. Alacsonyabbak, vékonyabbak. Egy jó tervező úgy tervez, hogy többféle alkatú ember is találjon ruhát a kollekciójában.

–- Hová lehet eljutni ebben a szakmában?

–- A csúcs? Inkább lépcsők vannak. Az egyik tervezőként fent lenni a Style.com adatbázisában, illetve olyan áruházakba – Harrods, Selfridges, Laffaiette, Harvey Nichols – bekerülni, ami mindenki fejében benne van, és olyan márkaismertséget elérni, hogy aki nyitott a divatra, tudja hova tenni a márkát.

–- Messze van még?

–- Elég messze. Ebben is benne van a szerencse. Kérdés az is, hogy ezt el lehet-e Magyarországról érni. Ebben nem vagyok biztos.

–- Sok a dunaújvárosi a szakmában?

–- A divatban? Hűha! Szerintem nincsen.

–- Honnan öltözködsz?

–- Csak a cégem ruháit hordom. Azért van egy-két kedvenc márkám. Egyébként nincs sok ruhám, cipőm, nincs vásárlási kényszerem. Szezononként elajándékozom az öltözékeimet. Kifejezetten gyűlölök vásárolni.

- Nagyon ritkán szólsz bele testvéred, Kovács Zoltán zenekarának öltözködésébe.

- Nagyon ritkán kérdeznek meg. Lenne hozzá kedvem, hiszen velük nagyon jó dolgozni.

–- Ha jól látom, nagyon elégedett ember vagy.

–- Azért van még sok tervem, amit szeretnék valóra váltani. Úgy gondolom, hogy amire érdemes költeni, az az utazás, és a kultúra. Másrészt nagyon érdekel a tipográfia, a kiadványszerkesztés, most ezt hajtom. Emellett szeretem a kortárs táncot.

A divat változik, a stílus örök

Az újságíró véleménye

A divat azok utánzása, akik különbözni akarnak azoktól, akik semmiben nem különböznek egymástól. Karl Lagerfeld, a neves tervező mondta ezt némi öniróniával plusz kajánsággal. Vagy idézhetnénk a híres színésznőt, Jeanne Moreau-t: A divatot követheted vagy futhatsz utána, de csak akkor fuss, ha elég fiatal vagy. Iróniáért neki sem kellett a szomszédba menni. Erről jut eszembe, hogy egyszer egy furcsa pártól esett le az állam. Kereszteződésben engedtem el őket, anya és lánya lehetett. Mintha egyenruhát viseltek volna: miniszoknya, szűk és kivágott póló, szőkére festett haj. Csakhogy amíg a telivér lányon mindez pompásan mutatott, az asszony leírhatatlan látványt nyújtott.

Szóval, tudjuk hány évesek vagyunk, és ne azt lássuk a tükörben, amit szeretnénk, hanem azt, ami van.

A divat persze ízlés és pénztárca kérdése. Ha egy férfi zsebkendője, zoknija és nyakkendője összeillik, biztosan ajándékba kapta. Nőtől. Azt is tudjuk, hogy a márkás, nagyon jó minőségű cuccok iszonyú drágák, és a földi halandók többsége számára elérhetetlenek ezen a vidéken. Mert divatos ugyebár az, amihez közönséges halandó sohasem jut hozzá, mert mire összegyűjti a rávalót, az régen kiment a divatból.

Látszólag nagyvonalúan legyinthetünk: ne én kövessem a divatot, az kövessen engem. Ezzel együtt persze, hogy vágyunk a jó holmikra. Más kérdés, hogy van, aki a legújabb holmikban is úgy néz ki, mint a madárijesztő, más pedig a régiben is vonzó tud lenni.
Kor, múló évek? Coco Chanel szerint az öregség nem véd a szerelemtől, a szerelem megvéd az öregségtől. Ő mondta azt is, hogy a divat változik, a stílus örök. Nagyon igaza volt.

/Szabó Zoltán/

Balla Tibor

hozzászólás
2015. január 10., 08:25 szerző: Balla Tibor

Facebook

Hozzászólások