Púder Nélkül

2016.02.10. 15:45

Több vidám, tavaszt idéző szín, ötletes megoldások - az évszakkal együtt az öltözködés is változik

Ugyan most még kissé szürke az idő, de már ízelítőt kaptunk az igazi tavaszból, abból, amikor hirtelen, az előbújó napsugarak hatására meleg lesz az addig jól bevált télikabát, s a vastag sapka, sál is lekívánkozik az emberről.

Bokros Judit

A ruhaboltok kirakataiban egyre több lenge, színes ruhát látni: ismét eljön az ingek, rövid szoknyák, kiskabátok, könnyű cipők időszaka. Szinte fellélegzünk a látvány hatására, már nem nyom annyira a sok sötét szín, és a kevesebb réteg ruha miatt mintha a lelkünk is könnyebb lenne. Megkezdődhet hát a tavaszi átváltozás, kivirágzás – kinek mi, stílustól, lehetőségtől függően. A boltok kínálatát szemrevételezve erőteljesebb színeket – türkiz, piros, kék – ugyanúgy látni, mint visszafogottabb társaikat, a barackot, a bézst, finom barnát. Néhány ruhán megjelenik a virágminta vagy egyéb motívum, de teljesen semleges változatok is vannak. A farmerdzseki több üzletből visszaköszön, s jó látni a nőies poncsókat, melyek a váll köré kanyarítva a hűvösebb fuvallatok ellen is védenek.

Merthogy ugyan jön a tavasz, de azért még a melegebb holmikra is szükség lehet. Ehhez az átmeneti időszakhoz ad öltözködési tippeket a fehérvári Szabó Mira stílustanácsadó a blogján, méghozzá úgy, hogy nem kell feltétlenül új ruhát vásárolni. Ötleteit olvasva az derül ki: ilyenkor sem kell lemondani a kedvenc nyári ruhákról. Ha van egy mutatós, de vékony hosszú szoknya, vagy egyberészes ruha a szekrényben, akkor ezeket kiegészítőkkel nyugodtan lehet viselni. Mira azt tanácsolja: a rövidebb ruha alá föl kell venni egy vékony hosszú ujjú fölsőt , alulra meg vastag harisnyát, vagy akár szűk nadrágot, ha a ruha fazonja engedi, és máris kész az öltözék. Az átmeneti időszakra tökéletesek a lenge szoknyák is- fogalmaz a tanácsadó - , ezeket meleg pulóverrel érdemes ilyenkor kombinálni. Kiváló választás még a szinte földig érő maxi szoknya is, Mira szerint ez egyenesen a legnőiesebb darab a világon. Akár csinos magassarkú cipővel, akár egy lapos talpú bakanccsal, tornacipővel (gyerekes anyáknak, például) remek megjelenést kölcsönözhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!