Kicsöngetés után is tanárnak maradni

Ha szerencsénk van, magunk is megismerkedhettünk iskolás éveink alatt olyan kivételes pedagógusokkal, akik amellett, hogy tisztességgel leadták az anyagot, a kicsöngetés után is szívükön viselték a sorsunkat. Olyan tanárokkal, akikre felnézhettünk, akik inspiráltak és motiváltak bennünket, akiknek számított a véleménye, még ha nem is vallottuk ezt be magunknak. Tánczos Krisztina, a Szabolcs Vezér Gimnázium magyar nyelv és irodalom tanára is ezeknek a pedagógusoknak a körét gazdagítja. Mint mondja, már tinédzserként rájött, hogy akkor lesz csak igazán boldog, ha a gyerekek okításának szentelheti a mindennapjait. Az egyetemi évek alatt pedig az is kikristályosodott: a középiskolások lesznek azok, akikkel igazán együtt tud majd dolgozni.

– Elsősorban azért, mert szeretek a gyerekekre partnerként tekintetni. Ezt még az általános és középiskolában oltották belém a magyar nyelv és irodalom tanítóim. Szerintem, ha nem mutatnak ilyen jó példát, lehet, hogy meg sem fordul a fejemben, hogy pedagógus legyek – vélekedik, majd hozzáteszi: a diploma megszerzése után azonnal visszatért alma materébe, a Szabolcs Vezér Gimnáziumba.

– Az, hogy a volt tanáraim a kollégáim lettek egyszerre volt furcsa és nagyszerű. Az elején leginkább a tegezés–magázás tekintetében akadtak problémáim – nevet Krisztina, aki immár huszonhét év tapasztalatával beszél nekem az oktatásról.

– Az évek alatt megtanultam, hogy mi az, amit igazán meg kell tanítanom a diákoknak: és az az, hogy érdeklődjenek, fejlesszék önmagukat. Az első években nagyon szigorúan vettem a tananyagot, ma már tudom, hogy a kevesebb néha több – mondja el Krisztina, aki azt is hangsúlyozza, ettől függetlenül szigorú, következetes pedagógusnak tartja magát, de a számonkérés mellett a humor is szerves része az óráknak. Szerinte, máshogy nem is lehet élvezettel oktatni, kikapcsolódni a diákokkal meg végképp nem. Tánczos Krisztina pedig az iskolaidő után is gyakorta van a diákjaival: kirándulások, versenyek, fellépések, amiben tudnak, abban részt vesznek.

– Szerencsére nagyon jó a kapcsolatom a tanulókkal, sokszor évekkel a ballagásuk után is kapok tőlük leveleket, elmesélik, mivel foglalkoznak, és mindig hatalmas öröm olvasni a soraikat – a tanárnő arról is mesél, egykor a saját lányát is tanította a gimnáziumban. – A kollégák közül sokunk szavazott bizalmat az iskolának, és íratta be ide a saját gyermekét, ami szerintem elsősorban az intézménynek nagy dicséret. Magam is így tettem, amikor a lányom befejezte az általános iskolát. Emlékszem, megállapodtunk, hogy az iskolában én a tanára vagyok, és nem az anyukája. Eleinte elég nehézkesen ment, már csak a hivatalos megszólítás miatt is, és később is megpróbálta belőlem kiszedni: lesz-e holnap dolgozat, de makacsul ellenálltam – mosolyog Krisztina, aki munkája elismeréseként nemrég Takács Etel-díjat kapott. Utóbbi kizárólag azoknak a magyar tanároknak adományozható, akik a gyakorlat, a neveléstudományi kutatás vagy a pedagógiai innováció területén kimagasló teljesítményt értek el.