Ráckeresztúr

2016.03.07. 18:04

Tejbegríz 1000 liter tejből - Rekordkísérletre készülnek Ráckeresztúron

Ráckeresztúr - A cél egy élhetőbb település, ám a lehetőségeik meglehetősen korlátozottak a jelen helyzetben.

Tribolt Lajos

A gyermeknevelés miatt távol lévő polgármestert két alpolgármester helyettesíti, akik azért napi kapcsolatban állnak a megválasztott faluvezetővel.

Kókai Dávid alpolgármester elmondta, hogy a másfél éve megválasztott testület célja, hogy élhető kisfalut alakítsanak ki. Az elmúlt évben pályázat útján nyertek egy kisbuszt, amit a óvodások, iskolások szállítására használnak, illetve civilszervezeteknek adnak oda. Huszonkilenc milliót nyertek napelemekre, amiket az iskola, óvoda és tornacsarnok tetejére helyeztek el. A korábbi egy védőnői körzetet sikerült ketté bontani, így javult az ellátás színvonala.

Kókai Dávid alpolgármester

Az önkormányzat teljesen saját erőből épít egy játszóteret, mivel ilyen még nincs a községben. A hatmilliós beruházást májusban kívánják felavatni.

Továbbra is pályáznak majd energetikai fejlesztésekre, az önkormányzat hét saját tulajdonú épületénél.

Nagy vágyuk, hogy egyszer sikerüljön a kastély épületét rendberakni és ott művelődési központot kialakítani. A gépjárműadóból 40 százalék marad helyben, ám nem fedezi az utak rendbentartását. A felújításuk forráshiány miatt egyelőre csak vágy.

Májusban egy rekord kísérletet tesznek. A tojás- és tejfesztiválon ezer liter tejből készítenek tejbegrízt a civilek bevonásával.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!