Receptek

2014.12.30. 19:50

Finom disznóságok - Tormás malacleves és töltött szűzpecsenye

Az év első napján az a célunk, hogy szerencsésekké tegyük magunkat az egész évre, ezért eszünk disznóhúst. A disznó ugyanis előre túrja a szerencsénket.

Ezért aztán most csupa olyan ételt ajánlunk, amelynek „főszereplője" a disznóhús. Ebben segítségünkre van a Pannon Lapok Társasága kiadásában megjelent Disznótoros ételek könyve – amelyet olvasóink receptjeiből állítottunk össze.

Mihályiné Birczi Teréz Polgárdiból több nagyszerű recepttel is szerepel a kötetben. Ő küldte el nekünk a tormás malacaprólék-leves készítésének leírását.

A hozzávalók: 75 dkg malacaprólék (láb, farok, belsőség), 2 dl tejföl, 1 kis szál torma, fél citrom, 1 babérlevél, 1 evőkanál rétesliszt, 1 evőkanál szárított tárkony, 1 evőkanál ételízesítő, 1 evőkanál olaj, 1 teáskanál fűszerpaprika, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 2 gerezd fokhagyma, só, és egy csipetnyi porcukor. Íme, a leves elkészítésének módja: A letisztított húsdarabokat megmossuk, lecsöpögtetjük, és fazékba rakjuk. Felöntjük 1,5 liter vízzel. Beleszórjuk az ételízesítőt, a zúzott fokhagymát, a babérlevelet, a borsot. Lefedve, kis lángon olyan puhára főzzük, hogy könnyen kicsontozhassuk. A levet leszűrjük, és a kicsontozott, apróra vágott húsokat visszatesszük a lébe. Ezután megsózzuk, belecsavarjuk a citrom levét, és felforrósítjuk. Külön, egy kis serpenyőben felforrósítjuk az olajat, és a tűzről lehúzva belekeverjük a pirospaprikát. Amikor a paprika feloldódott, a liszttel simára kevert tejfölt is hozzáadjuk. A habarást a forrásban lévő levesbe öntjük, és öt percig főzzük, végül beleszórjuk a tárkonyt és a frissen reszelt tormát. Éppen csak egyet forralunk rajta, és máris lehúzzuk a tűzről a fazekat. Aki a csípős ízt szereti, még tehet a levesbe egy darabka cseresznyepaprikát is.

Pribenszky Gábor fehérvári olvasónk a töltött szűzpecsenyét ajánlja: hidegen és melegen is tálalható. Fotó: Melczer Zsolt

A székesfehérvári Pribenszky Gábor a töltött szűzpecsenye készítésének titkát osztotta meg velünk. A hozzávalók: 1 sertésszűzpecsenye, 1 háló (cseplesz), 30-40 dkg kolbászhús, 20 dkg vegyes erdei gomba párolva és feldarabolva, só, bors, zsír, 2 felszeletelt hagyma.

A szűzhúst felszúrjuk, és megtöltjük kolbászmasszával, a végét hústűvel lezárjuk. Forró zsírban átfogatjuk, majd kiterítjük a hálót, a sózott párolt gombát rászórjuk, és úgy tekerjük körbe a szűzdarabot, hogy a gomba mindenütt érje. Ezután kizsírozott jénai tálba tesszük a felszeletelt hagymát, és ráhelyezzük a húst. Alufóliával lefedve az egészet puhára pároljuk, majd a fóliát levéve pirosra sütjük. Felszeletelve, melegen krumplipürével, hidegen paradicsommal vagy majonézes hagymás krumplisalátával tálalhatjuk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!