Receptek

2016.10.11. 16:19

Gyermekkorunk kedvence: a télifagyi

FMH-információ– Az idősebbek biztosan emlékeznek még a télifagyira, amit az üzletek pénztárainál lehetett kapni. Most végre rátaláltam a receptre, ami visszaidézi a gyerekkoromban megszeretett édesség ízét.

Kovácsné Hamberger Brigitta

Az eredeti recept szerint párizsi krémmel van töltve a tölcsér, én is ezt követtem. A hozzávalók: 100 g jó minőségű étcsokoládé, 1 dl tejszínhab, a bevonáshoz étcsoki.

Fotók: Molnár Artúr

 

Gőz fölött a tejszínt felmelegítjük a csokival együtt, majd mikor már egynemű, jól kihűtjük, pár órára hűtőbe is tesszük. A hűtőből kivéve habverővel felverjük. (Nálam itt azért egy kicsit elakadt a mutatvány, én beletettem még egy deciliter tejszínt, mire a kívánt mennyiséget elértem. Ízre is éppen így volt megfelelő számunkra.) A masszát azután tölcsérekbe töltöttem. Én ehhez túlságosan nagy méretű tölcsért – kétgombócos fagylalthoz valót – vásároltam. Kiderült, hogy a téli fagyi kiporciózásához a kisebb is elegendő. A tölcséreket úgy a legkönnyebb megtölteni, ha habzsákba rakjuk a masszát. Ha ezzel megvagyunk, 100 g étcsokoládé tortabevonót gőz fölött megolvasztunk, belemártjuk a tölcsérek tetejét, és poharakba állítva hagyjuk megdermedni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!