Receptek

2015.11.24. 17:41

Poc, nyögő, ótott tej - Gasztrotúra kárpátaljai magyar falvakban

Nagydobrony – A kárpátaljai magyar falvakban fellelhető kulturális értékeket mentünk feltérképezni, laktató, ízes, szívesen kínált ételeket leltünk, kóstoltunk.

Kocsis Noémi

Molnár Terézia akár hétköznap is megfőzi a családnak a daráskáposztát, ezt kínálta az értékőrök bemutatkozásával tarkított múlt szombati találkozón a kárpátaljai Nagydobrony községben. El is mondta, hogy készül csapi módra: egy kiló főtt kukoricadarát sóz és borsoz, kicsivel több vegyes füstölt húst kis kockára vág, majd 3 fej közepes, felaprított vöröshagymán megpárol, fűszerez. A húst összekeveri a fűszeres darával, leforrázott káposztalevelekbe tölti, a 4 literes nagy fazék aljára apróra laskázott káposztára fekteti, ráönt 3 dl paradicsomlevet és annyi vizet, hogy ellepje, sót és egy kanál pirospaprikát hint az egészre és fedő alatt, kis tűzön felteszi főzni. Egy órácska múlva elkészül, akkor tejföllel tálalja.

Molnár Terézia és Boksai Brigitta a csapi daráskáposztával

– Nyáron káposzta helyett olykor tormalevélbe töltve is esszük, ezt ugyanúgy le kell forrázni, hogy kicsit megpuhuljon, aztán egy órát hideg ecetes vízben áztatjuk, utána töltjük meg – mondja. A közeli Zápszonyban Nagy Mónika gyakran készít egy nagyon régi parasztételt, ők pocnak mondják, a kiállításon pucuhaluskaként rakták ki, úgy lehetett falatozni.


A híres-nevezetes dobronyi pucuhaluska

Ha ótott tejjel zárunk, megnyugszik a gyomor

– A pochoz egy nagy családnak két kiló krumplit megfőzök héjában, kihűlve megpucolom, nagy lyukú reszelőn lereszelem, aztán begyúrom liszttel, amennyit felvesz. Állni hagyom, megint meggyúrom, s cipóra formázom. Vékonyabbra kinyújtva csíkokra sendergetjük, a csíkokat darabokra vágjuk, sós vízben kifőzzük. Szalonnapörc mindenképpen kell hozzá, de pirított káposztával is kitűnő! A pucuhaluska után rokona a nyögő, azaz sztrapacska, amiből, ha pár tányérral pusztítunk, nem nehéz kitalálni, mit fogunk csinálni egész éjszaka... Viszont a helybeliek szerint a gondot remekül kezeli, a gyomrot megnyugtatja az ótott tej, ez a főtt, kockára vágott, édes tejben úszó puliszkából készített, hidegen tálalt étel. A családi adaghoz 4 dl kukoricadarát főzünk meg tejben, kihűlve kockára vágjuk, egy másik edényben pedig tejet főzünk, kitartóan kavargatva, úgy másfél óráig, s visszahűtve tejfölt kavargatunk bele, sóval, cukorral ízesítjük. Desszertként tálalva, de magában reggelire, vacsorára is szívesen kanalazzák a környéken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!