Rendőrségi

2015.05.28. 07:15

Baleset és hamisítás Fejér megyében

Az elmúlt 24 órában történt.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2015. május 27-én 9 óra 10 perckor Mezőfalván a József Attila úton. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy Man típusú vontatóból és egy pótkocsiból álló járműszerelvény vezetője egy mezőgazdasági vontató előzésébe kezdett. A kamion sofőrje nem vette észre, hogy a lassú jármű előzését már megkezdte egy Opel típusú személygépkocsi, így a pótkocsijával a személygépkocsinak ütközött, ami az árokba csapódott.  A baleset következtében az Opel utasa megsérült. A baleset bekövetkezésének körülményeit a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vizsgálja.

A járőrök 2015. május 27-én 17 óra 20 perckor Sárbogárdon a Lehel utcában ellenőriztek egy Citroen típusú gépkocsit és annak 47 éves vezetőjét. Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a sárbogárdi férfi úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy a gépkocsira egy másik jármű forgalmi rendszáma volt felszerelve. P. Istvánt az egyenruhások előállították a helyi rendőrkapitányságra, ahol egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!