Rendőrségi

2014.10.10. 05:04

Halálos baleset: busznak ütközött a vonat Nagylókon (fotókkal frissítve)

Nagylók - Tragikus baleset történt hajnalban a nagylóki vasúti átjáróban. Egy autóbusz és egy vonat ütközött.

Zsigó Ferenc

Forrás: Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Az ütközéskor a busz kettészakadt és a buszsofőr szörnyethalt.

Az Alba Volán Székesfehérvár - Sárosd - Hantos - Mezőfalva járatán senki nem utazott.

A Dombóvárról Budapest-Déli felé közlekedő vonaton körülbelül hetvenen utaztak, közülük senki sem sérült meg.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közölte: a rendelkezésre álló adatok alapján az utasok nélkül közlekedő helyközi járatos autóbusz sofőrje a piros jelzés ellenére ráhajtott a vasúti pályára és összeütközött egy mentrendszerint közlekedő személyvonattal.

A baleset során megrongálódott a vasúti átjáró közelében lévő váltó és a felsővezeték tartóoszlopa, a helyreállítás a helyszínelést követően várhatóan órákig fog tartani.

Az Alba Volán Zrt. közölte: péntek reggel fél hatkor a Fejér megyei Nagylóknál a vasúti kereszteződésben a pályaudvarra érkező személyvonat összeütközött az Alba Volán Zrt. helyközi járatával. A busz vezetője az indulási helyére települt, így utasokat nem szállított. A baleset körülményeit még vizsgálja a rendőrség. Az autóbusz 34 éves vezetője az ütközéskor kirepült az ülésből és életét vesztette. A sofőr, aki a baleset helyszínétől néhány kilométerre, Hantoson lakott, megbízható, tapasztalt munkatársa volt az Alba Volán Zrt-nek, ahol hat esztendeje dolgozott. Ugyanazon a vonalon, ugyanazon autóbusszal közlekedett. Mindeddig 200 ezer balesetmentes kilométert teljesített. Az autóbusz egy 12 éves jármű, a balesetet megelőző napon vett részt teljes műszaki átvizsgáláson, ahonnan hiba nélkül került ki a forgalomba.

Megindult a vonatközlekedés Nagylóknál

Megindult a vonatközlekedés Nagylók állomáson, miután befejeződött a baleseti helyszínelés - közölte a Mávinform péntek kora délután az MTI-vel. A közlemény szerint az utasoknak nem kell átszállniuk Sárosd és Sárbogárd között vonatpótló autóbuszra, és a vonatokat már nem terelik el Pusztaszabolcs-Dunaújváros-Rétszilas felé. A Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon 16 óra körül állhat helyre a menetrend szerinti közlekedés.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!