Rendőrségi

2015.07.03. 13:59

Ítélet a családon belüli erőszak ügyében - közel 9 év fegyházat kapott a pusztaszabolcsi férfi

Székesfehérvár - Közel 9 év fegyházat szabott családon belül erőszak miatt a Székesfehérvári Törvényszék.

Szabó Zoltán

A családon belüli erőszakról sokat beszélnek mostanság, noha az ügyek jellege, a rokoni kapcsolatok, a hallgatás miatt nem mindegyik esetre derül fény. Az alábbi ügyben azonban elfogták a gyanúsítottat, aki több, mint egy évet töltött előzetes letartóztatásban, és meglehetősen súlyos ítélet született.

Pusztaszabolcson, 2013 nyarán az történt a vád szerint, hogy a férfi egy családi vita alkalmával olyan súlyosan bántalmazta édesanyját, hogy az életveszélyes állapotban kórházba került. Sőt, felépülését követően is zaklatta, egyrészt azzal, hogy a szülői házba édesanyja kifejezett kérése ellenére ki-be járt, anyja ruháit elégette, őt több ízben telefonon erőszakos cselekmény elkövetésével fenyegette. A vádlott a vele való kapcsolatát megszakítani kívánó élettársát is bántalmazta, majd rendszeresen fenyegette azzal, hogy élettársa új párja ellen erőszakos cselekményt fog elkövetni.

A Fejér Megyei Főügyészség a vádlottal szemben életveszélyt okozó testi sértés és zaklatás bűntette, illetve rongálás vétsége miatt emelt vádat. A Székesfehérvári Törvényszék szóvivője lapunkat arról tájékoztatta, hogy Édl Gabriella bíró tanácsa a napokban ítéletet hirdetett az ügyben. A bíróság a vádlottat minden vádpontban bűnösnek találta, és őt 8 év 10 hónap fegyházbüntetésre, továbbá 9 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. A vádlottat a feltételes szabadság kedvezményéből is kizárták.

Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, míg a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért jelentettek be fellebbezést, így az ügy a Fővárosi Ítélőtábla elé kerül. A bíróság a vádlott előzetes letartóztatását az eljárás jogerős befejezéséig fenntartotta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!