Rendőrségi

2015.03.06. 11:41

Megrongált autóbusz

A gárdonyi rendőrök vádemelést javasolnak egy férfival szemben, aki egy buszban tett kárt.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást H. Péter velencei lakossal szemben.

Kápolnásnyék, Dózsa György utcából érkezett lakossági bejelentés 2014. október 19-én 3 óra 50 perckor a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy egy férfi egy parkoló autóbusz ajtaját feszegeti.

Fotó: Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

A helyszínre érkező rendőrök az elkövetőt a jármű mellett elbújva találták meg. Az egyenruhások a velencei H. Pétert elfogását követően a Gárdonyi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A 18 éves férfit azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy az éjszakára leállított autóbusz szélvédőit és egyik visszapillantó tükrét kitörte, valamint a jármű hátsó ajtaját, az ablaktörlő lapátjait és elektromos kábeleit is megrongálta.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az ügyben folytatott nyomozást befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!