Rendőrségi

2015.01.28. 08:16

Sok volt a rovásán: kábítószer birtoklás és gépjárműlopás

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki az ellene kiadott elfogatóparancs dacára újabb bűncselekményt követett el.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást Sz. Sándor budapesti lakos ellen.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2014. októberében egy körözött férfi próbált meg elmenekülni sikertelenül a székesfehérvári rendőrök elől. A 49 éves budapesti lakosnál, ruházatának átvizsgálása során pénztárcájában alufóliába csomagolt, fehér színű, kábítószer gyanús port találtak a helyszínelők. Az egyenruhások azt is megállapították, hogy a férfit gépjárműlopás elkövetése miatt körözték budapesti kollégáik.

Fotó: rendőrség

Sz. Sándort a járőrök elfogását követően előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozás során kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, gyanúsítottként hallgatták ki.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozói a napokban befejezték a büntetőeljárást és a keletkezett iratokat, vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!