Rendőrségi

2014.10.02. 05:18

Teherautóval ütközött majd árokba dőlt egy autóbusz

Teherautóval ütközött, majd árokba dőlt egy menetrend szerint közlekedő autóbusz a Fejér megyei Vértesboglár és Bodmér közötti útszakaszon, csütörtök reggel.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2014. október 2-án 6 óra 15 perc körüli időben a 8126-os számú út 25-ös kilométerszelvényében Vértesboglár közelében. Eddig tisztázatlan körülmények között egy autóbusz és egy tehergépkocsi ütközött össze.

A segélykérő hívás alapján több beszorult sérültre lehetett számítani, ezért Tatabányáról a hivatásos, Bicskéről az önkormányzati tűzoltók kaptak riasztást a Fejér megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat mellett. Az esetről tájékoztatást kaptak a vértesboglári önkéntesek is, akik szintén a helyszínre érkeztek.

Fotók: Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

A baleset során az elsődleges információk szerint négy személy sérült meg, őket a mentők kórházba szállították. A teherautó sofőrje nem sérült meg a balesetben.

A mentés és a helyszínelés idejére a rendőrök a 8126-os számú utat Csákvár és Felcsút között lezárták, a forgalmat Alcsútdoboz felé terelik.

Farkas-Bozsik Gábor katasztrófavédelmi szóvivő arról tájékoztatott, hogy a busz az ütközés következtében árokba csapódott, és nekiütközött egy facsoportnak.

Pruzsina Alice, a közlekedési társaság kommunikációs főmunkatársa azt közölte, hogy a Mór-Budapest között közlekedő menetrend szerinti járat az alsóbbrendű úton haladt, amikor eddig ismeretlen ok miatt a szemből érkező nyerges vontató pótkocsija nekicsapódott a jármű bal elejének. Az ütközés az autóbusz vezetőfülkéjét érte, a sofőr megsérült.

A buszon negyven utas tartózkodott, közülük négyen könnyebb sérülést szenvedtek. Az autóbusz vezetőjének valószínűleg eltört a bokacsontja.



Az Alba Volán Zrt. mentesítő járatot küldött a helyszínre, amely minden sértetlen utast tovább szállított.

Az Országos Mentőszolgálat azt közölte, hogy öt könnyebbnek tűnő sérültet szállítottak a székesfehérvári kórházba: egy 60 év körüli férfit és négy nőt.

Megszűnt a forgalomkorlátozás a 8126-os úton 10:25 perckor a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint. A Csákvár és Felcsút közötti útszakasz teljes szélességében járható.


Nagyobb térképre váltás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!