Sárosd

2015.03.28. 18:02

Farkas Gyula Napok a sárosdi általános iskolában

Sárosd - Tizenhat éve rendezik meg a névadó tiszteletére a Farkas Gyula Napokat a tudósról elnevezett sárosdi baptista általános iskolában.

Tihanyi Tamás

Egy hét alatt a gyerekek számára sport-, tanulmányi és honismereti versenyeket szerveztek, és a hét záró programja hagyományos módon a szombati Farkas Gyula Emlékverseny volt, amelyre eljöttek a zentai és a kolozsvári testvériskolák és a környező települések oktatási intézményeinek csoportjai is. Március 28-án kétfordulós írásbelin adtak számot tudásukról a gyerekek: az első fordulóban a névadó életének jelentős szakaszait kellett felidézniük a diákoknak, a második fordulóban matematikai, fizikai és kémiai kihívások várták a fiatalokat, délután pedig drámajátékkal kellett tisztelegni a csapatoknak az idén 150 éve született Rudyard Kipling emléke előtt A dzsungel könyvének feldolgozásával. A Farkas Gyula Emlékverseny vándorkupája ebben az esztendőben a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnáziumba került, a korosztályos győztesek pedig a vendéglátó iskola együttesei lettek.

Farkas Gyula matematikus, fizikus Sárosdod (Pusztasárosdon) született 1847-ben, elszegényedett nemesi család sarjaként egy ideig a településen élt, majd matematika-fizika szakos tanár lett Kolozsváron, ahol közel három évtizedig a Ferenc József Tudományegyetem elméleti fizika tanszékét vezette. A Magyar Tudományos Akadémia is tagjai közé választotta, hiszen több jelentős tétel és elmélet kidolgozása fűződik a nevéhez. Pestszentlőrincen halt meg 1930-ban.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!