2017.05.17. 17:25
Ilyenek az én hétvégi meccseim
Nem számít, hogy egy BBVA-ligás bajnoki mérkőzésről vagy a szomszéd falu elleni összecsapásról van szó, a lényeg, hogy egy kis szendvicsmajszolás után irány a meccs helyszíne.
Az öltözőbe érve a mester már kész tervvel várja a jó esetben minimum 11 játékosát. Mert már fordult elő, hogy volt 10 percem megtanulni valaki nevét, születési dátumát és az anyja nevét, mert néhány srácnak túl hosszadalmas lett az éjszaka. A meccs előtti mezosztásnál már fény derül arra, hogy a csapaton belül ki milyen helyet tölt be. Természetesen
a legjobb játékosé a 10-es mez, a legügyetlenebbnek pedig az jut, amelyik utoljára maradt.
Ott van még a sípcsontvédő esete. Akinek van, ő játszik, akinek nem, ő vagy elveszi a cserejátékosét vagy keres bármiféle olyan kemény tárgyat, ami olyasminek tűnik.
A hétvégi bajnokinak vannak olyan elemei, amelyek nem hiányozhatnak.
Ilyen például a falu öregje, aki szinte minden meccsen ott van, és azt nem szidja, jó esetben, aki nincs ott Meséiből kiderül, hogy anno ő volt a falu futballsztárja, akit még a Világválogatottba is behívtak, csak pont az asszony rosszul lett, és haza kellett mennie, és ezért nem ért oda.
Ott van még a csapat pályagondnoka/szertárosa/még néha vezetőedzője is, tehát mindenese.
Nem számít, hogy hívják, a neve végére mindenképpen odatesszük, hogy "bá". Ő már a csapat megjelenése óta ott van, minden képen látható, és a meccsek előtt felvonalazza a pályát, de a vonalak leginkább egy fantasztikus szinuszgörbének néznek ki.
Ha a bíróknak a meccs előtt a vakondtúrások száma és a fű magassága is megfelelő, kezdődhet is a derbi. A csapatok taktikája nagyon hasonló. Az egyik, hogy amerre állunk, előre vágjuk a labdát a futóbolondunknak, és ő futkározik egyedül ott elöl, vagy kiválasztjuk azt, akinek a legjobb a cipője az ellenfélnél, viszonylag "tiszta" eszközökkel kiszedjük a játékból, és nyert ügyünk is van.
Az egyik legfontosabb dolog, hogy ha rosszul játszol, kifogásokat mindig találj! Nem múlhat el úgy meccs, hogy ne nézzünk mérgesen a vakondtúrásra, amit elrúgunk a labda helyett, vagy a fűre, amin rosszul pattan meg a zsuga.
A sporinak pedig minden meccsen meg kell kérdezni az anyukáját, hogy van, nem számít, hogyan vezeti a meccset.
A jó esetben gólzáporos siker után a győzelmet kötelező mindenkinek együtt megünnepelni.
Én ilyennek látom a mi kis hétvégéinket, ami nélkül el sem tudnám képzelni már az életem.
Bernáth Szilárd
Széchenyi szakgimnázium,
Székesfehérvár
