Mitől lehetne jobb a hazai iskolarendszer?

Nos általában - és az általános iskolákban - nyolckor csengetnek be az első órára, vagy egyes helyeken, mint nálunk, háromnegyed nyolckor. Ennek persze vannak előnyei és hátrányai is. Kezdeném a pozitívumokkal: akik korábban kezdenek, korábban is végeznek. Viszont szerintem a hátrány sokkal nyomósabb. Vegyük most a középiskolát. Ott nem tartozunk körzetekhez, oda jelentkezünk, ahova szeretnénk. Akár hatvan kilométerrel is odébb, egy másik városba. De innen két út választható. Az egyik, hogy az illető szépen beköltözik a néha kolinak csúfolt börtönbe vagy lányzárdába, mégis a másik opció, ami jelen helyzetben érdekfeszítőbb: bejárós lesz. Ez hatvan kilométernél megoldható, de csak hogy szembetűnőbb legyen, nem kell valakinek ilyen messze, elég húsz-huszonöt kilométerre is laknia, ha olyan kicsi a falu, hogy ritkán járnak a buszok. Ebből következik, hogy korán kell kelnie - legtöbb esetben ez reggel ötöt-fél hatot takar. Korán kel, későn ér haza, van élete, tanul, így nem tudja rendesen kialudni magát, ami a teljesítményére megy rá. Persze azt is lehet mondani, Oldd meg! , és ha ez nem elég meggyőző érv, akkor itt van még egy: egyes északi országok bizonyos részein a tanítást nem kezdik korábban, mint reggel kilenc. És itt egy harmadik indok: tudósok megállapították, hogy reggel tíz előtt nem kel föl az agy. Na, kell ennél több?

A következő két probléma nem is annyira áll messze egymástól. Ezek pedig nem mások, mint a tananyag és az óraszámok. Ugyanis még csak kilencedikes vagyok, mégis érzem már a saját bőrömön, hogy a jelenlegi helyzet rossz. A tananyag hatalmas, egy rész teljesen felesleges, és nagyon kevés időnk van rá. Egy szakgimnáziumban ez még nagyobb gondot okoz a szakmai tárgyak és az esetleges év közbeni gyakorlatok mellett. Pedig szerintem ez igazán egyszerűen megoldható lenne egy reálisabb tantervvel, és ha a tanáraink szabadabb kezet kapnának. Igenis több bizalmat kéne nekik szavazni, mert ők nem egy és nem kettő gyereket láttak már életükben, aki meg mindig szorosabbra és szorosabbra köti a kezüket, lehet, hogy gyereket sem látott világéletében.

Elég lenne egy szakgimiben annyit megtanulni, ami egy jó érettségihez kell, többet nem. Hisz annyi dolgot nem is hasznosítunk az életünkben!

Egyszer bemagoljuk, mert még csak nem is megtanuljuk, utána elfelejtjük, és soha többet lehet, nem is kell az életünkben, ahelyett, hogy kevesebbet, lényegesebbet és alaposabban megtanulnánk. Akkor esetleg mindenkinek, mindegyik természetismereti tantárgyra jutna pont annyi óraszáma, hogy alapismeretei legyenek róla.

Mert bár világéletemben nem szerettem a földrajzot, mégis hiányzik annak a felelevenítése, amit még az általánosban vettem. Lehet, hogy a szakmámhoz közvetlen nem kell majd, de egy tanult felnőttnek kéne, és én az akarok lenni.

A végére hagytam a szerintem legfrusztrálóbb reformot kívánó részletet: a tankönyvek. Idegesítően sok a rossz, nehéz és majdnemhogy csak használhatatlan tankönyv.

Nem egy cikket láttam hibás kísérleti tankönyvekről, amiről azt ígérték, jobbak lesznek, mint a régiek. Ja, mégsem, köszi. Azt akkor már csak halkan említeném, hogy van olyan még szárnyát bontogató szakma, amihez tankönyv sincs. És ki tudja, hány ilyen van?

Egy szó, mint száz: hiába nincs az iskolareform már
a címlapokon, ez mindig visszatérő probléma lesz, míg nem tesznek tényleges lépéseket, hogy a jövő generációi jobb környezettel és hátérrel tanulhassanak.

Milák Tünde

Nemes Nagy kollégium,

Székesfehérvár