Sport

2016.07.26. 14:30

14 esztendő után int búcsút - Kovács Csaba elköszönt a Fehérvár AV19 jégkorong csapatától

Székesfehérvár - Több mint 600 mérkőzés, 10 bajnoki cím, 2 Interliga-elsőség és 4 Magyar Kupa-győzelem után elköszönt a kék-fehérek egyik alappillére, Kovács Csaba.

Ferencz Balázs

A Kanadából hazatérő Kovács Csaba 2002-ben, 18 évesen szerződött a Volánhoz. A szélső oroszlánrészt vállalt a fehérvári, sőt, a magyar jégkorong fejlődésében. A kék-fehéreknél és a válogatottban is együtt terelte a pakkot Ifj. Ocskay Gáborral, Palkovics Krisztiánnal, Kangyal Balázzsal, s kilenc, az EBEL-ben eltöltött szezon évről-évre komolyabb játékost faragott a technikás szélsőből. Az osztrák ligában 454 alapszakasz-meccsen 96 gólt és 136 gólpasszt jegyzett, s a play-offban sem volt eredménytelen a válogatottal Szapporóban és Krakkóban is A-csoportos tagságot kivívó hokis. Ahogy a Fehérvár AV19, Kovács Csaba is a két évvel ezelőtti szezonban futotta legeredményesebb formáját.

Sokat rágódott, őrlődött, mire elhatározásra jutott a 32 éves ikon: távozik Székesfehérvárról.

- Úgy éreztem, hogy itt az ideje a váltásnak. Életem legnehezebb nyarán vagyok túl - fogalmazott Kovács Csaba. - Már érlelődött bennem a döntés. 14 év nagyon sok idő, s rengeteg áldozatot hoztam azért, hogy egy nagyon jó szinten tudjak szerepleni Fehérváron. Azonban most már nekem is gondolnom kell a családomra és a jövőmre. Úgy éreztem, hogy kevesebb utazással több időm jut a családra, akár még a tanulásra is, vagy a jövőm szempontjából fontos dolgokra. Talán három hónapon át gondolkodtam. Nagyon szeretem Székesfehérvárt, a klubot, sok barátom, az életem meghatározó élményei kötnek a városhoz. Nehéz volt, és nem is az érzelmeimtől vezérelve döntöttem, hiszen akkor nem tudtam volna így lépni. A múlt hét végén, a Gyulai Memorial atlétikai versenyt együtt néztük Ocskay Gábor bácsival, s ott volt egy nagyon hosszú, érzelemdús beszélgetésünk. Felvázoltam neki a gondolataimat és a miértjeimet. Ott hoztam meg a döntést, ott mondtam ki először, hogy váltok. Nem féltem a klubot, nagyon sok fiatal, tehetséges játékosa van, a jövő biztosított. Nagyon szurkolok majd, hogy a csapat szép sikereket érjen el.

Kovács Csaba rengeteg nagy csatát vívott meg a Volán kék-fehér szerelésében, most távozik. Fotó: Molnár Artúr

A több mint 600 mérkőzés számtalan emlékezetes pillanattal párosul, melyek közül nehezen választja ki a legkedvesebbet a búcsúzó szélső.

- A 2005-ös hétmérkőzéses bajnoki döntő életem egyik legmeghatározóbb élménye volt, amikor az ötödik meccsen egy büntetőre voltunk attól, hogy elveszítsük a bajnoki címet a Dunaújvárossal szemben. A Kontinentális Kupa döntője, vagy a két évvel ezelőtti remek EBEL-szereplésünk életreszóló élmények maradnak.

Kovács Csaba most csak a fehérvári évektől, s nem a jégkorongtól búcsúzik.

- Egy időben megfordult az is a fejemben, hogy szögre akasztom a korcsolyát, de aztán kipihenve a hosszú szezont úgy éreztem, hogy még igenis van bennem erő, és motivált vagyok. Még kérdés, hogy alakul a jövőm, de az biztos, hogy közelebb leszek a családomhoz, vagyis budapesti csapatban folytatom.

A hírek szerint Süti két korábbi egyesülete, a MAC, vagy az Újpest lehet a befutó.

- Ez a két csapat is opció, de hozzá kell tegyem, korábban is, és már a bejelentés óta is volt külföldi ajánlatom. De úgy gondolom, most a családomhoz közel kell maradnom. A gyermekeim most kezdik az iskolát, s nem biztos, hogy újra nekik kell áldozatot hozniuk miattam. Most nekem kell jobban alkalmazkodnom hozzájuk.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!