Sport

2013.04.15. 12:05

XIII. Bicske Kupa - A harcművészet ünnepe

Idén immár tizenharmadik alkalommal került megrendezésre Bicskén a Dinamik Harcművészeti Közhasznú Sportegyesület rendezésében a Bicske Kupa névre hallgató nyílt meghívásos, nemzetközi harcművészeti verseny, a nyílt Magyar KEMPO Bajnokság Gyermek és Serdülő Korosztály I. fordulója.

Orbán Ágnes

A kupa története úgy kezdődött: néhány ember elhatározta, egy olyan versenyt fognak hirdetni, ahol mindenki együtt sír, együtt nevet, együtt ünnepli a harcművészet összetartó erejét. Az alapítók összeültek és lefektették a főbb alapelveket, amik a szervezés és lebonyolítás magas színvonalára törekvés, a nyílt meghívásos versenyzés lehetőségének megteremtése, csapatverseny hirdetése és az ehhez tatozó vándorkupa megalapítása, valamint különdíjak, ajándékok és étel-ital díjmentes biztosítása a versenyzőknek.

Fotók: Orbán Ágnes

Április 13-án pontban 10 órakor ünnepélyes keretek között Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár megnyitotta a rendezvényt.

A megnyitót még sokan mások is megtisztelték jelenlétükkel, köztük Pálffy Károly, Bicske alpolgármestere, Oláh Gyárfás, Alcsútdoboz polgármestere, Ugron Zoltán, Mány polgármestere és Szabó Márton, Pilis polgármestere, ezzel is kifejezve, hogy a régióban sokak számára fontos és elismerésre méltó a verseny és a mögötte meghúzódó munka.

Szakmai oldalról is megjelentek prominens személyek, a teljesség igénye nélkül, Wolf László - 6. danos shotokan karate nagymester; Várszegi Rudolf - az Összharcművészeti Szövetség alelnöke; Felföldi Szabolcs - többszörös MMA, Kempo magyar- és világbajnok; Semenijuk Szabolcs - a Kurayfat Kempo Szövetség elnöke; Lengyel Tamás - Shihan Kurayfat kempo nagymester; Szayka Róbert - a szlovák kempo szövetség elnöke és Weiszengruber János - Shihan kempo nagymester.


A technikai számokkal kezdődött a nap. Négy páston folytak a bemutatók, önvédelemi és egyéni formagyakorlatok, egészen délig. A gördülékeny versenyzés érdekében 23 fős bírói gárda tette a dolgát, s 46 fős rendezői brigád gondoskodott arról, hogy mindenki jól érezhesse magát.

Ezután ebédszünet következett, ahol a versenyzők finom gulyáslevest és buktát fogyaszthattak. A hatalmas adag 170 liter leveshez 30 kg kenyér fogyott. Ezt az óriási mennyiséget a Családok Parkja közösség hat fős lelkes csapata készítette el, a kenyeret pedig egy pékségtől kaptuk.

A finom ebéd és a technikai számok éremosztása után a küzdelmi számok következtek. Light Contact, Chikare Curabe és Knock Down versenyszámokban mérhették össze a megjelent versenyzők tudásukat.

 

A versenyzés fennakadás nélkül zajlott és folyamatos volt az éremátadás is, de az időt így sem sikerült kicseleznünk. A XIII. Bicske Kupa végül este 21 órakor zárta be kapuit. 5 versenyszámban 112 divízióban osztottunk ki érmeket. 20 csapat 208 versenyzője nevezett.

Sok stílusirányzat képviseltette magát, többek között a Kempo, Magyar Kempo, Fighting Kempo, Nihon Kempo Jitsu, Kurayfat Kempo, Kick Box, Shotokan Karate és a Zen Nihon Tai Jitsu.

A Bicske Vándor Kupát idén az Óbudai Jutsu Kai Kan Egyesület nyerte el.

Csapatversenyben a második helyezést a Pilis SE, míg a harmadik helyet a DHKSE mindössze 1 ponttal lemaradva nyerte el. Mindkét csapat egy-egy 24 szeletes tortát is kapott.

Köszönjük minden versenyzőnek a részvételt, ismét egy fantasztikus napot teremtettünk együtt, amelyre egy év múlva lesz lehetőség ismét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!