Sport

2015.08.20. 21:25

Nem sok reményük maradt - Kikapott a Videoton FC a Lech Poznan otthonában

Poznan – Jelentős változások után, ám a régi kerettel futott neki a Videoton FC labdarúgó-csapata a Lech Poznan otthonában az Európa Liga-selejtező rájátszása első felvonásának.

Bobory Balázs

A bölcsek azt mondják, egy edzőváltás – legalább rövid távon – jót tesz egy futballcsapatnak.

Nos, a Videoton játékosai nem csak közvetlen főnöküket, Bernard Casonit veszítették el a héten, hanem a klubigazgató Burcsa Győzőt is, így kissé zűrzavaros napokat követően utaztak a szezon egyik, ha nem a legfontosabb mérkőzésére a lengyel bajnok otthonába.

A vezetőség okosan döntött, hogy erre az összecsapásra nem dobott mélyvízbe egy újonnan szerződtetett szakembert, hanem az eddigi pályaedzőre, Pető Tamásra bízta az irányítást. Az egykori válogatott középpályás látta eddig a labdarúgókat dolgozni, tudja, ki milyen formában van, és mit lehet várni tőle egy ilyen összecsapáson.

Érdekesség, hogy ebben a szezonban a Lech sem szárnyal, sőt...

A poznaniak ugyan megnyerték a lengyel Szuperkupát, aztán a bajnokságban öt forduló alatt mindössze négy pontot szereztek, ezzel a 16 csapatos ligában csak a 13. helyen állnak.

Pető Tamás egy nagyon flexibilis, 4-4-2-es felállást választott, amelyben hol Ivanovszki, hol Gyurcsó lépett fel Soumah mellé éktársnak.

Mirko Ivanovszki (piros-kékben) és támadótársai rengeteget küzdöttek a védőkkel
Fotó: vidi.hu

Kontrákra rendezkedett be a Vidi, bár az 5. percben egy jobb oldali szöglet után szerezhetett volna vezetést, Soumah egy lecsorgó labdát

6 méterről küldött kapura, ám a kapus védte a nem túl erős próbálkozást. Aztán nem sokkal később Simon a saját tizenhatosánál szerzett labdát, majd egyből indította a leshatárról induló Gyurcsót, aki azonban rosszul vette át a labdát, így nem törhetett egyedül kapura. A másik oldalon viszont a 10. percben jött a gól, egy villámgyors Linetty-Douglas akció futott végig a vendégtérfélen, utóbbi balról centerezett, Linetty pedig 14 méterről kilőtte a bal alsó sarkot, 1-0.

Első helyzetét belőtte a Lech, de a Videoton nem adta fel állásait. Többet volt a labda a lengyeleknél, de helyzetek számában egál volt az állás, emitt Pawlowski durrantott mellé nagy helyzetben 12 méterről, amott Gyurcsó távoli szabadrúgásánál és Simon bombájánál is nagyot kellett nyújtózkodnia Buricnak.

Bár a Lech játszott mezőnyfölényben, nem tűnt verhetetlen ellenfélnek, de tény, a Videoton játékából hiányzott az önbizalom, talán ezért sem sikerült többet birtokolni a labdát.

A második játékrész eleje sokkal kiegyenlítettebb játékot hozott, igaz, a Poznan magyra szélsője, Lovrencsics Gergő alaposan letesztelte Danilovicsot egy erős lövéssel, de a fehérvári kapus átment a vizsgán.

Az 56. percben jött a hidegzuhany, Lovrencsics jobb oldali beadása után Szolnoki maradt le Thomalláról, aki közelről a kapuba fejelt, 2-0. Bár próbált támadni a Vidi, a 68. percben jött az újabb lengyel fejesgól, ezúttal Tralka bólintott Vinícius mellől 5 méterről a hálóba, 3-0.

Bár a fehérvári csapat becsülettel küzdött, nem volt átütőerő a játékában, a Lech megfelelő előnyt szerzett magának az első mérkőzésen.

A jövő heti visszavágó formalitásnak tűnik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!