Sport

2017.05.29. 13:57

Az AFC Csákvárnak a bennmaradáshoz egy pont kell

CSÁKVÁR A bajnokság folyamán most már nem először történt meg az a csákvári labdarúgókkal, hogy a mérkőzés utolsó perceiben, vagy a hosszabbításban vesztettek pontokat.

Káldor András

Így volt ez vasárnap este is, pedig az idei utolsó hazai bajnoki mérkőzésén roppant fontos lett volna a Mosonmagyaróvár elleni győzelem. Hiába vezettek a 32. percben Lázár Patrik öngólja után egészen a 90. percig, nem sikerült megtartani az előnyt, mert Deák István bevette Kovács Dániel kapuját.

Amennyiben ezek a pontok zsebben lennének egyáltalán nem kellene idegeskednie Toldi Gábor vezetőedzőnek a bajnokságot záró játéknap előtt. A történeti hűség kedvérét vegyük sorra melyek voltak azok az összecsapások, amelyeket a végén buktak el, illetve csak eggyel tudták gyarapítani pontjaik számát. A legutóbb a ZTE ellen a 93. percben talált be a vendéglátóktól Bedi Bence, így lett 3-2 oda. Cigándon sokáig vezettek, majd a 78. percben egyenlített Katona György, és döntetlennel zártak. Még az őszit idényben Kozármislenyben vezettek, de a 92. percben kaptak gólt Beke Péter révén, itt is 1-1 lett a végeredmény. Ugyancsak ősszel, a Puskás Akadémia FC otthonában Tischler Patrik a 93. percben szerezte a győztes találatot a csapatának.

A biztos bennmaradás tehát nincs meg, a döntés a hétvégi, 38. fordulóra maradt.

- Mindennél többet mond, hogy a vendégek egyszer találták el kapunkat az egész mérkőzésen, egy szöglet után. Végig kézben tartottuk a meccset, két-három nagy helyzetet alakítottunk ki egy nullát követően, de nem tudtuk feltenni az i-re pontot. Fájó számunkra, hogy így alakult a mérkőzés, amikor már azt hittük bennmaradtunk. Az utolsó mérkőzésen a többi eredménytől függetlenül a mi kezünkben van a sorsunk, pontot kell szerezni Siófokon. Képesnek tartom erre a csapatot! - hangsúlyozta Toldi Gábor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!