Sport

2017.07.11. 18:55

Ívelgetős erőfutballra számít a Videoton

SZÉKESFEHÉRVÁR Ma útra kel a Videoton FC labdarúgócsapata, csütörtökön 18.15 órakor az észt Nomme Kalju FC ellen lép pályára az Európa Liga 2. selejtezőkörében.

Ferencz Balázs

A javában zajló észt labdarúgó-bajnokság harmadik helyén álló Nőmme JK Kalju győzelemmel hangolódott a fehérváriak elleni Európa Liga-mérkőzésre. A tallini együttes a 18. fordulóban 3-0-ra verte hazai pályán a Pärnu Vaprust. Az orosz Szergej Frantsev által irányított Kalju alakulatában Liliu, a brazil csatár kétszer is bevette ellenfele hálóját. A Videoton csapatkapitányának, Juhász Rolandnak, no és persze a védőtársainak is lesz mire figyelnie Tallinnban. A korábbi válogatott hátvéd azonban bízik a csapatban, s szerinte az sem jelenthet hátrányt a Videoton számára, hogy a máltai Balzan elleni találkozók kivételével még nem játszottak tétmérkőzést a 2017-18-as idényben.

Juhász Roland (piros, 23) Tallinban is uralná a légteret Fotó: Molnár Artúr

- Bár az észtek játékban vannak, hiszen a bajnokság zajlik, nem hiszem, hogy ez befolyásolná az eredményt. Az elmúlt időszakban mi is pályára léptünk jó pár edzőmeccsen és már két tétmérkőzésen is túl vagyunk, ráadásul az előző pontvadászat után sem volt olyan nagy szünet. Új stáb érkezett, új impulzusok érték a csapatot, ez nagyon kellett, egyfajta mentális frissességet hozott. Jó úton járunk, de még van hová fejlődnünk. Amikor kiderült, hogy a Kaljuval játszunk, elsőként igyekeztünk feltérképezni őket. Kiderült, hogy az északi csapatokra jellemző ívelgetős erőfutball jellemzi a tallinniakat. Ebből a szempontból meglepetés nem ért bennünket, de természetesen ennél mélyebben is megismertük az ellenfelet. Brazil csatáruk nemrég duplázni tudott, és az ő kordában tartása külön feladat lesz számunkra, de bízunk benne, hogy a találkozó elsősorban a mi támadásainkról szól majd. Múlt hét kedd óta azon dolgozunk, hogy a saját játékunkban előrelépjünk, és reméljük, ez a pályán is visszaköszön majd. Annak egyébként örülök, hogy Észtországban kezdjük a párharcot, hiszen az idegenben szerzett gólnak óriási értéke van - fogalmazott bizakodóan Juhász Roland.

A feröeri B36 Torshavn együttesét kettős győzelemmel búcsúztató Kalju nem saját pályáján, hanem a Kadriorg Stadionban fogadja a Videotont.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!