Sport

2015.02.26. 16:17

A 87 éves mesternő 200 táblás szimultánja a fehérvári Szent Imre Iskolában

Székesfehérvár – Anno 1957-ben, Hollandiában adta az első sakk szimultánját, de akkor még csak 6 táblán Sinka Brigitta mesternő.

Matók János

Fejér megyében először 1970-ben Polgárdiban, akkor már 60 ellenfele volt, míg most csütörtökön és pénteken, a fehérvári Szent Imre Általános Iskolában rekord létszám, 200 vállalkozó akadt.

Hölgyek esetében nem illő megjegyezni az életkorát, de Sinka Brigitta mesternő nem titkolja, sőt, talán büszke is arra, hogy 87 éves már elmúlt. Ehhez képest fiatalos a mozgása, és amikor pályafutásáról beszélgettünk, hibátlanul, fejből sorolja kapásból a különböző statisztikai adatokat. Brigi néni immár harmadszor vendégeskedett a fehérvári Szent Imre Általános Iskolában, ahol Csák Lajos igazgató, és Peresztegi-Nagy Róbertné sakkoktató meghívásának tett eleget. Mert az nem titok, hogy mindketten a sportág, a sakk megszállottjai, s Brigi nénivel egy rekord létszámú, 200 fős szimultánt szerveztek az intézményben. Ennek híre a Magyar Sakkszövetséghez is eljutott, így Mészáros Attila főtitkár is ellátogatott a jeles eseményre.

Sinka Brigitta és Égi Tamás partija szalonremivel ért véget. Fotó: Molnár Artúr

– Nagy örömünkre szolgál, hogy a sakk egyre nagyobb népszerűségnek örvend Székesfehérváron, de már szerte az országban. Nem titkolt célunk, hogy az általános iskolákban tantárgyi keretek között szerepeljen. Ennek egyik első lépcsőfoka a Sakkpalota program – mondta a szövetség főtitkára a szimultánt megelőző megnyitón. Ahol a város képviseletében Égi Tamás alpolgármester köszöntötte azokat a diákokat, akik Sinka mesternő első ellenfelei voltak az iskolai könyvtárban. Azt Mészáros főtitkár is érdeklődve és elégedetten hallgatta, amikor Égi Tamás megemlítette: az önkormányzat az elképzelés mellé állt, és szorgalmazza, hogy a fehérvári óvodákban bevezessék a logikus gondolkodást fejlesztő sakkot. Aztán az alpolgármester is leült az egyik tábla mögé, és Sinka mesternő első ellenfeleként, békés szalonremiben egyeztek meg.

– 1957-ben volt az első szimultánom Hollandiában, s azóta beleszerettem a műfajba. Az elmúlt évtizedek alatt több ezer partit játszottam, s ahogy az egy újságcikkből kiderült, a maga nemében ez világcsúcsnak számít, bár a nemzetközi szövetség hivatalosan nem tartja nyilván. De ezzel egy olyan lovat adtak alám, amivel vágtatni kell. Eddig tizenegyezer nyolcszáztizenhét szimultán partit játszottam, s a mostani fehérváriakkal együtt már átlépem a tizenkétezret. Lehetne több is, de az elmúlt években volt egy infarktusom, három szívműtétem, így sok időt elvesztegettem – mondta mosolyogva Sinka Brigitta.

Aki tervbe vette, hogy megdönti a kubai Capablanca csúcsát, aki pályafutása során 13 545 meccset vívott. Brigi nénit ismerve, meg is dönti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!