Sport

2016.04.30. 14:43

A bronzért mérkőzik az FKC: a női kézilabdázók két góllal kikaptak az Érdtől az MK-elődöntőben

Szigetszentmiklós – A Fehérvár KC az Érd együttesével találkozott a Magyar Kupa elődöntőjében, utóbbiak nagy csatában, két góllal jobbnak bizonyultak. Az FKC vasárnap délután a Ferencvárossal harcol a bronzéremért.

Horog László

Az utóbbi időben nem sok sikert könyvelhettek el a fehérváriak az érdiek elleni ütközetek során, igaz, esélyeiket javította, hogy ezúttal nem a bajnokságban, hanem a Magyar Kupában találkoztak. Szigetszentmiklóson csapott össze a két együttes, előzőleg a két nagy csapat, a Győr és a Fradi lépett parkettre. Az utóbbi hetekben háromszor viaskodott a fővárosi és a győri, zöld-fehér alakulat. Mindegyik derbi a kisalföldiek győzelmét hozta, ráadásul mindig rommá verték a budapestieket, akik egy éve, a bajnoki döntőben megtréfálták az ETO-t. Ezúttal nem alakult egyoldalúan a küzdelem, az utolsó pillanatokig kiélezett volt a csata, a győriek végül 25-24-re nyertek, ezzel elsőként jutottak a Tippmix Török Bódog Magyar Kupában a vasárnap esti döntőbe.

Aztán következett a Fehérvár és az Érd összecsapása. A fővároshoz közelebbi település kispadján az a Szabó Edina ült, aki a koronázó város csapatsportágban elért egyetlen kupagyőzelmét aratta, a fehérvári, női kéziseket 2004-ben vezette EHF-Kupa-győzelemre. Két évvel később a Magyar Kupában voltak finalisták és végeztek a második helyen, majd öt évvel később, 2011-ben a Budaörs jelenlegi trénere, Mihály Attila szerzett bronzot a fehérvári hölgykoszorúval.

Ezúttal Deli Rita készítette fel az FKC lányait az Érd elleni elődöntőre. Az első gólra három percet kellett várni, ekkor Gjorgjijevska volt eredményes, a fehérváriak szerezték meg a vezetést. Kisfaludy gyorsan egalizált, majd két góllal elléptek a koronázó városiak, Ishitate és Tilinger révén. Krpez, majd Klivinyi betalált ugyan, de Deli Rita lányai őrizték előnyüket, ugyanis Tanabe és Tilinger is eredményes volt, 5-3. Egyenlített az Érd, Klivinyi és Krpez jóvoltából, de Tanabe szélről lőtt góljával ismét visszazökkentek a gárdák a korábban megszokott kerékvágásba. Krpez büntetőből egalizált, aztán akciógóllal vezetést szerzett az Érdnek (6-7), Deli Rita azonnal időt kért. Herr Anita egalizált, azonban a folytatásban csak az érdiek találtak be, megléptek három góllal, köszönhetően a magára találó spanyol légiósnak, Gonzalez Alvareznek, 7-10. Herr szépített ugyan, ám a folytatásban Klivinyi villant kétszer, a négygólos különbséget a Fehérvár kettőre csökkentette, Herr és Mayuko révén, 12-14. Szabó Edina időt kért, hogy rendezze a sorokat. Ez sikerült is, Krpez és Vukcevic góljaival megnyugtató, négygólos előnyre tett szert csapata a szünetet megelőzően, 12-16.

Fordulás után Herr Anita hétméterest rontott, ellenben Kisfaludy a túloldalon, formás akció nyomán nem hibázott, még jobban elhúzott az Érd. Aztán Herr, Tápai kétszer, továbbá Mayer is eredményes volt, egy gólra zárkózott az FKC, 17-18. A zárás előtt húsz perccel Krpez nyugtatta a narancssárgába öltözött szurkolók idegeit, aztán Klivinyi és Signate is beköszönt, 18-21-es állásnál Deli Rita az időkérésben látta a megoldást. Mayer Szabina gólja után ezt tette Szabó Edina is, a vége előtt tíz perccel egyenlített a jól küzdő Fehérvár, Tápai és Ishitate jóvoltából, 21-21. Gjorgjijevskát és Hajduch Csengét kiállították, gyors egymásutánban, Vukcevic találatával újra az érdiek vezettek. Krpez büntetőből volt eredményes, Tápai és Klivinyi akcióból, 22-24-nél Deli Rita időt kért. Gonzalez Alvarez tovább növelte az előnyt, a dudaszó előtti pillanatokban Tápai alakította ki a végeredményt, 23-25. Az érdiek két góllal győztek, így az Audi ETO KC-val mérkőznek az aranyéremért, az FKC pedig az FTC-vel találkozik a vasárnap délutáni bronzcsatán.

Fehérvár KC-Érd Handball 23-25 (12-16)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!