Sport

2016.09.27. 16:35

Az elvesztett nyitómeccs után Siófokon szerepel az Alba Fehérvár KC

Székesfehérvár - A szezon rajtját elrontották, szerdán 18 órakor Siófokon lépnek pályára az Alba FKC női kézilabdázói az élvonalbeli bajnokságban.

Horog László

A Vistal Gdynia elleni pároscsata miatt a fehérvári kézisek később kapcsolódtak a bajnoki küzdelmekbe. Másfél hete tudták le az EHF-kupa első, selejtező fordulóját, pár napja pedig Dunaújvárosban kezdték a bajnoki küzdelmeket. Miután a jó erőkből álló lengyeleket itthon 11, idegenben 10 góllal verték meggyőző játékkal, optimistán tekintettek a megyei rangadó elé is. Azonban az acélvárosban négygólos vereséget szenvedtek, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia 24-20-ra nyert Hajduch és társai ellen.

Pedig az első félidőt uralták a látogatók, a 20. percben még három góllal vezettek, a hazaiak a játékrész végén egyenlítettek, majd fordulás után átvették az irányítást.

A tavaly, szezon közben igazolt átlövő, Elena Gjogjijevska legutóbb háromszor volt eredményes Fotó: Koppán Viktor

A székesfehérvári szakvezető, Deli Rita érthetően nem volt boldog a lefújás után. Túl sok idő nem jut a kesergésre, szerdán 18 órakor Siófokon van jelenése a csapatának.

- A találkozó első szakasza nagyon jól sikerült, aztán sajnos megállt a támadójátékunk előkészítő fázisa, kicsit türelmetlenné váltunk. Ziccereket hagytunk ki Oguntoyéval szemben, döntetlennel zártuk a félidőt. A második játékrészben továbbra is sok ziccer maradt ki, és az átlövéseknél olyan helyzeteket vállaltak el a játékosaim, melyekbe belekényszerítettek minket, sablonossá vált a játékunk. A rivális kapusa végig fantasztikusan védett, mindössze nyolc gólt lőttünk a szünetet követően, ami nagyon kevés a győzelemhez. A védekezésünkkel nem volt probléma Újvárosban, ebből kell építkeznünk a következő mérkőzésen is. A gyors lerohanások és a közvetlen indítások hiányoztak, ezeket a hibákat Siófokon már nem szabd elkövetnünk. A Siófoknak erős a kerete, sok jó játékossal, akiket igyekszünk semlegesíteni. A támadásaink befejezésének pontosítása és a taktikai variációk gyakorlása volt az elmúlt napok feladata. Túl kell lépnünk a dunaújvárosi meccsen, még csak most kezdődött a bajnokság, rengeteg mérkőzés vár ránk. Az is mutatja egy csapat erejét, hogy miként tud felállni és a következő feladatra koncentrálni - közölte Deli Rita.

Nem titkolta, a Gdyniában térdszalagszakadást szenvedett beállós, Mayer Szabina pótlása nem könnyű feladat.

A nyáron Siófokról igazolt brazil világbajnok, Piedade is remek játékos ugyanezen a poszton, de még csak most
ismerkedik új társaival.

A balatoniak a bajnokságban egy győzelemmel és egy vereséggel állnak. Hazai pályán az érdiektől kaptak ki 31-27-re, a fővároshoz közeli együttes félidőben már 15-10-re vezetett. Mosonmagyaróváron javítottak, 18-12-es első játékrész után könnyed, 33-23-as győzelmet arattak.

Deli Rita amúgy szívesen emlékszik a Siófok elleni ütközetekre, első mérkőzését az FKC kispadján március elején vívta, lányai remek játékkal, 29-23-ra nyertek. Ezzel biztosították, hogy a folytatásban az 5-8. helyért, tehát a nemzetközi kupaindulást jelentő helyekért harcoljanak. A későbbiekben is összefutottak a balatoniakkal. Megint az FKC volt jobb, így a fehérváriak az 5-6. helyért csatáztak, a Siófok pedig a csalódást keltő 7-8. helyért mérkőzött. A nyáron érthetően nagytakarításra került sor a déli parton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!