A gólkirály öröme, bánata

2016. január 23., 12:32 szerző: Silye Sándor
komment
Ma a labdát rúgjuk majd, mégpedig Tiber Krisztián segítségével. A kiváló érzékkel megáldott hajdani remek gólvágó mesél arról: mi és hogy volt, illetve hogy van ma? Elsőként az apai „örökség” – Tiber László válogatott szélső fia Krisztián – bénító, vagy serkentő hatásáról kérdeztem.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy eleinte nem bénított, de az évek múltával egyre inkább a háttérbe szorult ez az érzés. Ami visszanézve alapvető tény: nagyon sokat köszönhetek apámnak a pályafutásomat tekintve, hiszen az általa játékosként elkövetett hibákból tudtam tanulni – mondta Krisztián.

Hej, ha a két Tiber összejön! Nyilván a fociról beszélnek, apa és fia is büszke lehet a másikra!

– Megy is időnként a zríka, apám mondja, hogy nem lettem válogatott, ami sajnos igaz, bár kétszer kerettagként ott ültem a kispadon. Visszavágok azzal, ő nem volt gólkirály, én meg az NB I-ben és az NB II-ben is! Van két bajnoki ezüstérmem, egy MK ezüstöm a Vasassal. Büszke vagyok a Gázszer csapatával a megye I-től az NB I-ig történő négy éves menetelésünkre, olyan nagyszerű közösségbe kerültem, mint sehol, soha. Jó szívvel emlékszem a Debrecenben és Sopronban töltött évekre. Remek futballistákkal játszhattam, a nemzetközi kupában is részt vettem. A válogatott mellett a másik fájó pont a Videoton. Végigjártam a szamárlétrát, az ifikkel, és az NB I-es tartalék bajnokságban aranyérmesek voltunk. Örök szomorúság, hogy a Vidi felnőttben csak nyolcszor kaptam lehetőséget, míg más csapatokban kétszáz alkalommal szerepeltem az élvonalban

Minden rosszmájúság nélkül mondhatjuk: a srác megismerhette a külföldi profi életet is. Még csak „Ausztriában” és csak levezetésként is, és nem az első vonalban tehette meg mindezt...

– Gyönyörű 12 évet töltöttem el a „sógoroknál”, a nyáron hagytam abba a játékot, 43 évesen. Még tudtam volna játszani, de már nem volt meg bennem a kellő motiváció. Az idő „bekopogtat” az emberi szervezet ajtaján, de nem sokan mondhatják el, hogy 43 évesen még versenyszerűen fociztak, még ha csak alacsonyabb osztályban is. Sajnos a külföldi lehetőség rajtam kívül álló okok miatt nem valósulhatott meg.

A pályán eltöltött időt tekintve két „leg”-et kértem Krisztiántól: a legjobb, és a legrosszabb dolgot.

– A legszebb 90 perc az volt, amikor a Gázszerrel a Fáy utcában 6-2-re vertük a Vasast, 2 gólt rúgtam, 2 gólpasszt adtam. A legrosszabb? Amikor a Vasas játékosaként kikaptunk a Gázszertől...

Arról is beszéltünk Tiber Krisztiánnal: hogy van ma? Elmondta jól, Sopronban él, nem szakadt el a kedves játéktól, a soproni utánpótlás csapatot edzi, illetve a megye II-ben a felnőttek játékos-edzője. Tizenkét éve élnek a Hűség városában a lánya miatt, aki ott képzeli a jövőjét.

– Nem tudom, hogy számomra is ez lesz a végső állomás, de persze soha nem mondhatom azt, hogy soha...

Silye Sándor

hozzászólás
2016. január 23., 12:32 szerző: Silye Sándor

Facebook

Hozzászólások