Sport

2016.08.20. 17:55

A második hazai győzelem

A Puskás Akadémia FC az NB II 5. fordulójában legyőzte a listavezető Sopront.

Káldor András

A másodosztály egyetlen pénteken megrendezett mérkőzésén a játékosállományát tekintve NB I-es kerettel rendelkező felcsúti gárdának ahhoz, hogy a kitűzött tervei - visszajutás a legmagasabb osztályba - megvalósuljanak, nyernie kellett a jó játékerőt képviselő soproniak ellen. A találkozó napján a vendéglátó klub hivatalosan is bejelentette Vanczák Vilmos érkezését, aki mindenképpen erősítést jelenthet a több meccsen is betliző védelemben. Pályára ugyan csak néhány forduló elteltével léphet, mert korábbi betegsége miatt még nincs bevehető állapotban.

A 33. percben Tischler Patrik második lehetőségét már értékesítette, Márkvárt Dávid pontos átadását 6 méterről lőtte a kapu közepébe. 1-0. Nem tartott azonban sokáig a hazaiak öröme, ugyanis egy szerencsétlen góllal egyenlíteni tudott a Sopron a 39. percben. Spandler Csaba röviden adott haza, a labdáért egyszerre indult Gőcze Gergő és Eszlátyi István, a két játékos ütközött, a kapusról visszapattanó labda Eszlátyiról az üres kapu közepébe vágódott. 1-1. A félidő lefújása előtt ismét a PAFC-nál volt az előny, Nagy Patrik kezére pattant a labda a 16-oson belül, a jogosan megítélt büntetőt Tischler a bal sarokba lőtte. 2-1. A 62. percben Nagy P. faultolta feleslegesen Heffler Tibort, a soproni középpályás megkapta második sárga lapját és mehetett zuhanyozni. Majd a 87. percben Óvári Zsolt 5 méterről, jobbról, kissé kisodródva vette be Gelei Vince kapuját. 3-1. A 93. percben, pedig Fényes Szabolcs rántotta le a 16-os vonalánál Erdélyi Lászlót, a szabadrúgást Gyürki Gergő nagy erővel lőtte a jobb felső sarokba. 3-2. A Puskás Akadémia FC ezzel újabb hazai győzelmet jegyezhetett, a 4. helyre lépett fel a tabellán. ka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!