Sport

2016.10.20. 14:15

A Mór II újabb nagy lehetősége

Fejér megye - A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 11. fordulóját játsszák az előttünk álló hétvégén a csapatok.

Káldor András

Osz-Car csoport

Kápolnásnyéken két, az előző fordulón győztes, és sikerélményekkel gazdagodott csapat találkozik. A vendéglátók hazai mérlege pozitív, három győzelem mellett mindössze a Bakonycsernye tudta innen elvinni mindhárom pontot. Igaz a Bodajk sem panaszkodhat idegenbeli meccseire, hiszen ötből háromszor győzni tudtak. Felsőházi, sőt szomszédvári rangadón bizonyíthatja jó formáját a Mór II gárdája, míg a Pusztavám-Jüllich az előző forduló hazai, Videoton Baráti Kör elleni betlijét feledtetheti. A listavezető Bakonycsernye Fehérváron újabb győzelemre törhet, bár az is előfordulhat, hogy Pusztavámon a védekezésében feljavult Videoton Baráti Kör feladja a leckét nekik. Ugyancsak szomszédvárak csatája várható Száron, ahol az idei szezonban meglehetősen kétarcú Mánnyal találkoznak a vendéglátók. A Szár otthon eddig egy döntetlen mellett minden meccsét megnyerte, míg mányiak több mérkőzésen jöttek le győztesen a pályáról idegenben, mint amennyit elvesztettek.

2016. 10. 22., szombat, 14.30

Kápolnásnyék (5.)-Bodajk (7.), Kőszárhegy (11.)-Csór-Truck Trailer (16.), Mór II (4.)-Pusztavám-Jüllich (6.), Pákozd (14.)-Aqvital FC Csákvár II (13.), Videoton Baráti Kör (15.)-Bakonycsernye (1.), Fehérvárcsurgó (8.)-Pázmánd (12.), Vál (10.)-Puskás AFC III (2.), Szár (3.)-Mány (9.)

Pirosban Pongrácz Gábor (b) és Gelencsér Tibor (Ikarus) Fotó: Molnár Artúr

Agárdi Termál csoport

Az újdonsült tabella első Ikarus-Maroshegy egy idegenbeli mérkőzését kivéve (Sárbogárd 1-1-a szerk.) mindet megnyerte, Ráckeresztúron kisebbfajta csoda lenne, ha nem zsebelnék be a három pontot. A vezető hármashoz tapadó Seregélyes előző héten elvette a Kisláng veretlenségét, az LMSK Cobra Sport ellen is esélyesként léphetnek pályára, bár a lepsényiek Nagylókon már a 9. fordulóban átírták a papírformát. Nagylókon szerepel az utóbbi hetekben szárnyaló Szabadegyháza együttese, a hazai csapat eléggé hullámzó teljesítményt nyújtott eddig otthon, csupán egyszer nyertek, míg ellenfelüknek már sikerült idegenben háromszor győzni.

2016. 10. 22., szombat, 14.30

MPF Ráckeresztúr (14.)-Ikarus-Maroshegy (1.), Káloz (11.)-Enying (6.), Seregélyes (4.)-LMSK Cobra Sport (10.), Nagylók (5.)-Szabadegyháza (3.), Rácalmás (16.)-Besnyő (8.), Pusztaszabolcs (7.)-Sárbogárd II (12.), Iváncsa II-Beloiannisz (13.)-Kisláng (2.), Nagykarácsony (15.)-Adony (9.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!