Sport

2016.05.22. 19:40

A Siófok ellen is diadal - Újabb győzelmével már negyedik a tabellán a Csákvár FC

Csákvár - A másodosztályú labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában a Siófok együttesét fogadta az Aqvital FC Csákvár együttesét.

Szupkai Gábor

A Csákvár nem dédelget elsőosztályú álmokat, céljuk a másodosztályú tagság megtartása és mindezt sok-sok fiatal játékossal szeretnék elérni a pályán. Nos, ezt már régóta túlteljesítették, így tényleg felszabadultan gyűjtögetik a pontokat a csákváriak.

A hétvégi fordulóban már az volt a tét, hogy ha sikerül megverni a Siófok gárdáját, akkor a legrosszabb esetben is a hetedik hely jut a szezon végén a Fejér megyei együttesnek.

Toldi Gábor vezetőedző ráadásul úgy készülhetett a Balaton-partiak ellen, hogy összeállítási gondjai jelentősen enyhültek a múlt hét óta, hiszen Nyilasi Bálint, Spandler Csaba és Molnár Csaba is letöltötte eltiltását, s így ismét pályára léphettek. Ugyanakkor némileg árnyalta a képet, hogy továbbra is sérüléssel bajlódik Bakos Szabolcs és Pintér Bence, akik ebből a kalandból most nem tudták kivenni a részüket.


A két csapat a kezdősípszó után rögtön a közepébe vágott, bár ekkor még inkább a kemény ütközések jellemezték a találkozót és nem a hatalmas gólszerzési lehetőségek. Aztán a második tíz percben a hazaiaknak köszönhetően már a Siófok kapusának is akadt dolga, néhány percen belül többször védenie kellett, és sokszor csak centiméterekkel tévedtek a csákvári támadók. A vendégek először a 36. percben okoztak némi riadalmat, de Baranyai Ádám jól helyezkedett és tisztázott. A félidő hajrája újra a hazaiaké volt, de gól nélkül zárult az első játékrész.

A szünet után sem a csákvári kapus, Gróf Dávid parádés védéseiről szólt a meccs, általában a másik kapu került veszélybe. A 76. percben pedig végre boldogan ünnepelhetett a négyszáz fős hazai szurkolósereg, Molnár Tibor verte meg védőjét a jobb oldalon, pontosan passzolt Domján Attilához, aki a bal alsó sarokba helyezett, 1-0.

Ez lett a mérkőzés egyetlen gólja, ezzel a három ponttal a Csákvár a Kisvárda vereségének köszönhetően a negyedik helyen áll. Jövő héten az éllovas Gyirmót FC Győr lesz a vendég Csákváron, majd egy szegedi kiruccanással zárul az idény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!