Sport

2016.05.26. 13:45

Eb-történelem: a spanyol armada nyara volt a 2008-as

Párizs - 2016. június 10-én egyhónapos útjára indul a labda a 15. labdarúgó Európa-bajnokságon. Sorozatunkban felelevenítjük az eddig lejátszott tornák történetét.

Káldor András

Akár megrendezhette volna ezt az Eb-t Magyarország is. Tamáskodva azt mondhatnánk - egy szavazaton múlott a döntés Nyonban az UEFA végrehajtó bizottságának ülésén 2002. december 12-én. Az európai szövetség ugyanis Svájcnak, és Ausztriának adta a rendezés jogát.

A selejtezőben 50 válogatott vett részt, egy nyolcas, és hat, hét csapatból álló csoportból harcolhatták ki a részvételt az első és második helyen végző válogatottak. A magyar együttes a C csoportban szerepelt és története leggyengébb szerepléseként a hatodik helyen zárt, csak Máltát tudta megelőzni. Előttünk végzett viszont a címvédő görög, a török, a norvég, a bosnyák válogatott, valamint Moldova.

Első igazi komoly sikerét érte el az 1964-es Eb győzelem óta Spanyolország válogatottja. Ám, ez még csak a kezdet volt...

A 2008. június 7-én kezdődő kontinensviadal első meccsén a csehek egyszerű játékkal múlták felül házigazdáikat, és Vaclav Sverkos találatával 1-0-ra nyertek. Bár ezek után még Svájc azért hozott egy mérkőzést a már korábban a továbblépést kiharcoló portugálok ellen, de ez kevésnek bizonyult az üdvösséghez, és búcsúztak a további küzdelmektől. A luzitánok mellett Törökország csapata ment tovább, miután gyilkos csatában, a hajrában lőtt két Nihat Kahveci góllal fordítani tudott. A B csoportban Horvátország legyőzte 2-1-re a németeket, így veretlenül lett csoportelső riválisai előtt, míg az osztrákok akármilyen jó vendéglátónak is bizonyultak, meg kellett maradniuk ezen a ponton, mert a lengyelekkel együtt a folytatásban már csak nézőként lehettek jelen. A C csoportban az olasz válogatott egyetlen lövésre volt a kieséstől. Ha a második meccsen Adrian Mutu értékesíti az ellenük kissé könnyű szívvel befújt büntetőt, akkor a románok jutnak tovább. De Gianluigi Buffon kivédte a labdáját, a világbajnoki ezüstérmes pedig a franciák ellen már igazi arcát mutatta, Andrea Pirlo, és Daniele De Rossi góljaival 2-0-ra nyert. Franciaország Zinedine Zidane távollétében ezzel dicstelenül lépett le a porondról, esett ki. A hollandok viszont új oldalukat mutatták meg, ekkora érett be Marco Van Basten a 2006-os világbajnokság előtt megkezdett csapatépítése. A D csoportban a spanyolok csatárduója, David Villa és Fernando Torres mindenkit elkápráztatott, tarthatatlannak bizonyultak az első két csoportmeccsen Oroszország és Svédország ellen. Mindenesetre jót tettek ezzel az akkor hetvenéves Luis Aragones szövetségi kapitánnyal, akinek ezután már nem kellett magyarázkodnia, hogy miért nem vitte el a tornára Raúlt, a Real Madrid gólvágóját. A spanyolok a harmadik meccsükön pihentették sztárjaikat, de így is legyőzték a címvédő görögöket. A csoportból még az oroszok léphettek tovább, a szbornaja iszonyatosan kezdett (1-4 a spanyolok ellen), de a személycserék felrázták a gárdát, és megnyerték a svédek, valamint a görögök elleni csatát. A negyeddöntők előtt felvetődött a kérdés, hogy érdemes volt-e pihentetni a továbbjutott csapatoknál a sztárokat. Az eredmények végül a szkeptikusokat igazolták. a németeké volt az első győzelem, Bastian Schweinsteiger vezérletével nyert a Nationalelf a portugálok ellen, bár a harmadik góljuk világosan látszott a felvételeken, hogy szabálytalan körülmények között született, mivel Michael Ballack lökött Paulo Ferreirán a fejesgólja előtt. A törökök az Eb-történelem egyik legkülönlegesebb hosszabbítása után büntetőkkel verték ki az esélyesebb horvátokat. Hihetetlen, de a 119. percben gólt kapó félholdasok nem törtek össze, és Semih Sentürk találatával egalizáltak. Így a szétlövés döntött, a horvátoknál hárman is hibáztak. A harmadik meccsen az oroszok közönségdíjas meccsen nyertek 3-1-re, szintén a hosszabbításban, elsősorban Andrej Arsavin és Roman Pavljucsenko remeklése nyomán a hollandok ellen. A spanyol válogatott 88 éves átkot tört meg a z olaszok tétmérkőzésen való legyőzésével, büntetőlövések után. Az elődöntőben szenzációs csatában maradtak alul a törökök a németekkel szemben. Közel álltak ugyan a hosszabbításhoz, de a jött a 90. percben Philipp Lahm, és hátvéd létére csatárokat megszégyenítően vette be Rüstü Recber kapuját, és ezzel lett 3-2 a javukra. A másik ágon, a bécsi elődöntőben a spanyolok jobban futballoztak, mint az oroszok, nem hagytak számukra területet a versenyfutásokra, sima 3-0 lett a vége. A fináléban ugyan csak egyetlen találat született, de a játék minden elemében felülmúlta a németeket a spanyol együttes. A vörös mezesek a hajdani brazil futball XXI. századi változatával örvendeztették meg az Ernst Happel stadion 51428 nézőjét. A találkozón egyetlen Torres-villanás döntött a spanyolok javára, akik gyakorlatilag az egész mérkőzésen eldugták a labdát a németek elől.

A torna válogatottja is hemzsegett a spanyoloktól. Casillast jelölték a kapuba, a középpályán ott találjuk Marcos Sennát, és Xavi Hernandest, akit az Eb legjobb játékosának jelölt a kontinens labdarúgó szövetségének technikai bizottsága. És még nem volt vége, bekerült az álomcsapatba Andrés Iniesta is, valamint elől az akkor még a Valencia színeiben játszó Villa, aki négy találatával egyszersmind bezsebelte a gólkirályi címet is.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!