Sport

2017.02.10. 19:15

A szép búcsúban bízva - Az Alba Fehérvár KC egyszer már legyőzte a HC Leipziget

Székesfehérvár - Az EHF Kupa csoportkörének utolsó mérkőzését játssza az Alba Fehérvár KC a HC Leipzig ellen vasárnap 15 órakor.

Káldor András

Az EHF Kupa B csoportjának záró mérkőzésére kerül sor, amelyen az Alba Fehérvár azt a HC Leipziget fogadja, amely ellen idegenben is diadalmaskodni tudott. Az odavágón , Lipcsében 600 néző előtt Deli Rita tanítványai rendkívül magabiztos 34-21-es győzelmet arattak. A mérkőzésen a fehérváriak legeredményesebbjének a 10 találatig jutó Elena Gjorgjijevska bizonyult. Rajta kívül Biljana Bandelier 6 találattal emelkedett ki. A németeknél egyedül az osztrák légiós Tamara Bösch talált be hatszor, a többiek egyaránt két-három gólig jutottak. Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy Sipeki Flóra a kapuban átlagon felüli teljesítményt nyújtott, és biztos hátteret adott ezzel csapatának. Deli Rita természetesen elégedett volt lányaival.

Hajduch Csenge erőteljes játékára szükség lesz a Lipcse ellen
Fotó: Molnár Artúr

Sajnos az Alba FKC számára ezzel a találkozóval véget ér a nemzetközi porondon az idei szezon, így joggal bizakodhatnak abban, hogy az idegenbeli sikert követően hazai pályán is bezsebelik a győzelemért járó két pontot. Ha jól belegondolunk azonban nüanszokon múlott a folytatás, hiszen a Brest Bretagne ellen mindkét mérkőzésen az utolsó pillanatokban tudta a francia csapat kiharcolni a döntetlent. Az olimpiai bajnokokkal teletűzdelt Kuban Krasznodarral is partiban voltak a múlt héten közel ötven percig, és csak ezután tudta őket felőrölni ellenfelük. A csapat teljesítményét elismerte világhírű mesterük, Jevgenyij Trefilov is.

- Annyi különbség lesz az előző meccshez képest, hogy Katja Kramarczyk, az egyik válogatott kapusuk nem fog játszani. Azt várom a csapattól, hogy itthon is ugyanolyan magabiztosan játsszon, mint Lipcsében tudott. Úgyhogy mindenképpen győzelmi esélyekkel lépünk pályára. Feltétlenül lehetett profitálni a Kuban elleni mérkőzésből, de nem csak abból. A korábbi találkozókon is jó formában volt a csapat, megtaláltuk a helyes utat, az EHF Kupa menetelés jótékony hatással volt ránk. Főleg sebességben látszik ez, és olyan klasszis csapatok ellen játszottunk minden héten, hogy ebből csak tanulni lehet. Nagyon sokat fejlődtünk mind tempóban, mind dinamikában, és bízom benne, hogy tovább tudjuk tartani ezt a szintet és minél komolyabb gólkülönbséggel nyerünk. - hangsúlyozta Deli Rita vezetőedző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!