Sport

2015.11.21. 20:35

A TLI-Alba Fehérvár kosárlabdázói hat győztes meccs után veszítettek

Székesfehérvár – A hatmeccses győzelmi szériát építő TLI-Alba Fehérvár az ugyanilyen mérleggel rendelkező bajnok Szolnokot látta vendégül a Vodafone Sportcentrumban. A vendégek nagy csatában, 81-70-re győztek.

Horog László

Az év meccseként beharangozott Alba Fehérvár-Szolnoki Olaj bajnoki előtt rövid ünneplésre került sor, a Videoton Eb-részvételt kiharcoló futballistáit köszöntötték, Kleinheisler Lászlót, Lang Ádámot, Juhász Rolandot és Kovács Istvánt. A fiúk rendkívüli hangorkán közepette vonultak be a kezdőkörbe, ezúttal is zúgott a nemzeti együttes meccsein mindig elhangzó „Ria, Ria, Hungária”. Természetesen köszöntötték Tóth Pétert is, a házigazdák 27 esztendős irányítója másfél hete, edzésen szenvedett súlyos sérülést, februárban térhet vissza a pályára.

Lóránt középtávoli dobása kijött a gyűrűről, a túlsó palánknál Vojvoda hibázott, majd Spurlock kísérlete lett eredménytelen. Keller zsákolt, Lóránt javított, a folytatásban is felváltva estek a kosarak, a hazaiaknál Chery, a túloldalon Milosevic volt elemében. Chery duplájával vezetett először az Alba (11-9), Lóránt bravúros, elhajlásos dobása pedig tovább duzzasztotta az előnyt. Chery labdát szerzett, Lóránt nem hibázta el a ziccert, a negyed zárása előtt két perccel, 15-9-es állásnál kérte ki első idejét a vendégek kispadját egy hónapja elfoglaló korábbi szolnoki sikeredző, Pór Péter. Chery két büntetőjét nem hibázta el, Milosevic triplával válaszolt. A házigazdák domináltak, az első játékrész zárása előtt hét ponttal vezettek, a játékrész zárása előtti pillanatokban Strahinja Milosevic talált be, 14-19.

Vojvoda pontjaival közelebb jött a vendég, majd Dzunic Branislav Simont küldte pályára Chery helyett. Myles távoli triplája célba ért (25-18), a másik palánknál Craft is beköszönt, Dzunic azonnal időt kért. Supola helyett Markovic jutott szóhoz, azonnal hintett is egy triplát, majd Keller zsákolt hatalmasat. Őrizte 5-6 pontos előnyét a vendéglátó, Markovic helyett Pearson érkezett, Vojvoda pedig dobott egy hármast, 34-33-ra zárkózott az Olaj. Spurlock betörése pontokat ért, Kovács Péter közelebb hozta a vendégeket, kétpontosra csökkent a differencia, a félidő zárása előtt fél perccel Dzunic kikérte második idejét, vázolta elképzeléseit, a játékrészt Myles zsákolása zárta, 41-37.

Milosevic és Vojvoda továbbra is elemében volt, tripláikkal már a vendégeknél volt az előny (41-45), igaz, nem sokáig, Chery jól célzott, azonban Milosevic is, Myles előbb eladott egy labdát, majd javított (49-49), aztán begyűjtötte első személyi hibáját. Az önmagát kereső Pearson helyére Csorvásit küldte Dzunic, azonban nem ő, hanem centertársa, Lóránt volt eredményes, ismét vezetett az Alba. Vojvoda továbbra is magabiztos volt, közelről és távolról is, négy ponttal ellépett a Szolnok. Gregory tovább növelte a különbséget, kissé elbizonytalanodtak a vendéglátók, Lóránt helyett Spurlock érkezett a parkettre. Jött Wittmann is, aki triplával nyitott (55-60), a hazai szakvezető magához rendelte tanítványait. A negyed zárása előtt Spurlock a saját térfeléről engedte el a labdát, ami a kosárba hullt, a játékvezetők hosszas elemzés után nem adták meg a találatot, maradt az 57-62.

Myles távoli kísérlete nem sikerült, Cheryé sem, Vojvoda révén lépkedett előre az Olaj (57-64), a házigazdák távoli dobásai nem mentek be, a centerek pedig nem tudtak lecsorgót halászni. Egy kinti dobás után Chery rosszul fogott talajt, fájdalmas arccal a parketten maradt. Mivel lábra állni nem tudott, Spurlock és Lóránt ölében hagyta el a játékteret, Simon foglalta el a helyét a játéktéren. Semmi sem sikerült a fehérváriaknak, hét perc alatt mindössze két pontot dobtak. Spurlock végre betalált (62-68), Myles azonban megsérült, Dzunic pedig hangosan pörölt a játékvezetőkkel. Technikai büntetést kapott, a szolnokiak három büntetőt dobhattak és a labdát is hozhatták (62-73), öt perccel a vége előtt arra utaltak a jelek, hogy vendégek elviszik a pontokat. Lóránt pontjaival araszolt a TLI-Alba (67-73), időt kért Pór Péter, majd Dzunic Branislav is. A hazai dobások továbbra sem sikerültek, a szolnokiak pontosabban céloztak - Vojvoda például a zárás előtt mindent beszórt - végül elvitték a pontokat Fehérvárról, 70-81.

TLI-Alba Fehérvár-Szolnoki Olaj KK 70-81 (19-14,22-23,16-25,13-19)
A TLI-Alba Fehérvár pontszerzői: Chery 18/6, Lóránt 18/3, Myles 15/3, Spurlock 11, Simon 3/3, Markovic 3/3, Csorvási 2.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!