Sport

2015.11.23. 19:14

A Vértesi Tömegsport Egyesület bővelkedik jó eredményekben

Székesfehérvár – Ha azt halljuk sikersportág, nem a karate ugrik be elsőként. Pedig nincs miért szégyenkezni. Sőt, van kikre büszkén felnézni.

Szupkai Gábor

A Vértesi Tömegsport Egyesület bővelkedik jó eredményekben, nehéz kiemelni két talentumot a karatékáik közül, de Kreitl Kitti és Fekete Gergely minden kétséget kizáróan kétszer álltak sorba, mikor a tehetséget osztották. Mire számít az ember, ha két karateversenyzővel találkozik? Komolyságra, fegyelemre és összevont szemöldökökre. A valóság ellenben az, hogy sensei Bőke Béla mellett két mosolygós, és életvidám fiatal jelent meg .

– Édesanyám, aki négy danos karatemester, körülbelül hat éve indított egy csapatot. Elmentem az első edzésére amit tartott, és végül ott ragadtam, mert nagyon megtetszett – mesélte Fekete Gergely. Fiúként ezt könnyen el is fogadjuk, ám itt van Kreitl Kitti, aki lány létére szintén a karate mellett kötött ki.

– Három és fél éve egy bemutatóra mentem el hétvégén, mert a nővérem és édesapám akkor már karatéztak, így elkísértem őket megnézni. Nagyon megtetszett, és a sensei hívott is, hogy menjek karatézni. Én akkor per pillanat szinkronúszásra jártam, de hétfőn már karate edzésre mentem – mondja nagy mosolygás közepette Kreitl Kitti. Tesszük hozzá, szerencsére. Merthogy novemberben az IFK világszervezet legnagyobb és legrangosabb nyugat-európai utánpótlás kyokushin karate versenyét rendezték a belgiumi Antwerpenben, 9 ország, közel 300 fiatal karatékájának részvételével. Talán már mondani sem kell, de a VTSE két versenyzője itt is kimagasló teljesítményt nyújtott.

– Mi öten voltunk a súlycsoportban, serdülő középsúlyban, két holland, egy belga és egy görög fiúval. Mindegyikőjükkel küzdöttem. Az első meccsem szinte bemelegítés volt a belgával, akit egy combrúgással győztem le. A második már sokkal keményebb volt, végül ő lett a második, vele döntetlenre végeztünk. Harmadikként a görög következett, akit szintén felülmúltam, majd már csak a negyedik volt hátra, ami szoros volt, de engem hoztak ki győztesként. Kevés pihenőm volt a meccsek közt, kemény verseny volt – sztorizott Fekete Gergely a belgiumi versenyről, ám nehézségei Kreitl Kittinek is akadtak bőven.

– Addig variálták a szervezők a 16 éves lányok kategóriáját, míg 52 kilóval a 60 és 80 kilogramosok között találtam magam, ahol hatos körmérkőzést kellett vívnom. Mindenki magasabb és nehezebb volt nálam, ennek ellenére szinte mindenkit sikerült fejberúgnom. Az utolsó mérkőzést t egy fekete öves ellenfél ellen kellett vívnom. Nagyon kemény meccs volt, az elején nem is tudtam mit kezdeni a lánnyal, de végül egy térdrúgás hasra meghozta a győzelmet, nem tudta folytatni a küzdelmet. Rajta kívül a 77 kilogramos belga lány volt nehéz ügy, akiről azt állították nincs versenytapasztalata. Gyorsan kiderült, hogy ez nem igaz, de taktikus elmozgással, és egy lefordulásból sikerült  fejrúgással legyőzni.

Két ifjú karatéka, két elképesztően tehetséges fiatal, akik rajonganak a sportért, és mától minimum egyel több rajongójuk is van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!