Sport

2016.10.21. 11:35

A Videoton FC hazai győzelemmel léphet feljebb

Székesfehérvár - Az OTP Bank Liga NB I-es labdarúgó bajnokság 13. fordulójában elkerülné a meglepetést a Videoton FC együttese.

Ferencz Balázs

Ami az egyik oldalon bravúr, a másikon kötelező győzelem. Az NB I-es pontvadászat soros fordulójában a Videoton FC szemszögéből utóbbival lehetne jellemezni a Paks elleni összecsapást. Mert az biztos, hogy a tabella 11. helyén szerénykedő Paksi FC csak a csodában bízva számol ponttal, pontokkal a szombaton 15.30-kor, Felcsúton kezdődő találkozóra.

- Az egyértelmű, hogy számunkra a Videoton ellen nyerni hazai pályán, mégha az a felcsúti is, a bravúr kategóriába tartozik. Viszont az is igaz, ahhoz, hogy feljebb tudjunk kerülni a tabellán szükségünk lesz bravúrokra is. Nagyon nehéz dolgunk lesz a Pancho Arénában, de kellenek a pontok - jelentette ki Csertői Aurél, a zöld-fehérek mestere, aki több meghatározó játékosára sem számíthat sérülés miatt. A Pancho Arénában hiányzik majd a pályáról Kemenes Szabolcs, Haraszti Zsolt és Bartha László is. A fehérváriak persze nem aggódnak emiatt, sőt, elszántan készülnek a Paks ellen, hogy kiköszörülják a csorbát, melyet a Diósgyőr ejtett pengéjükön. A Videoton legeredményesebb játékosa, Feczesin Róbert nehéz meccset, de győzelmet vár.

Fotó: vidi.hu

- Nagyon nehéz mérkőzés lesz a szombati, az idény elején Pakson az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést, sok helyzetet kihagytunk, de a második félidőben a Paks elég jó játékkal rukkolt elő, így az akkori 1-1-es eredmény igazságos volt. Otthon szeretnénk tartani a három pontot. A Paks játéka alapvetően a védekezésre épül, nem elsz könnyű feltörni a védelmüket, ugyanakkor előrefelé gyors, kreatív játékosaik okozhatnak veszélyt. Extra játékot nem várok tőlük, de a tabellán elfoglalt helyezésük rossz is lehet nekünk, hiszen számukra most minden pont élet-halál kérdése - vélekedett Feczesin Róbert, akire biztosan nagyon figyelnek majd a paksi hátvédek. - Gévayval sokat találkozunk már a mérkőzéseken, de lényegében az egész csapat védekezik, a középpályásokkal is gyakran összefutok a saját tizenhatosukon belül.

Nem csupán a jelenlegi forma alapján toronymagas esélyese a hétvégi derbinek a Vidi. A két csapat közös történelme 2006 óta íródik, azóta 22 bajnoki összecsapáson 14 fehérvári siker született, négyszer végeztek döntetlenre a felek, míg a Paks négy alkalommal aratott diadalt. Az első Vidi-gólt Csizmadia Csaba szerezte a zöld-fehérek ellen, a legtöbbször pedig Nikolics Nemanja zörgette meg a paksi hálót, összesen hétszer volt eredményes a Legia jelenlegi támadója. Most Feczesinen, Lazovicson, vagy éppen Scsepovicson a sor, hogy gondoskodjon arról, hogy a Videoton sorozatban tizedik hazai bajnokiján is legyőzze a Paksot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!