Sport

2017.03.30. 16:40

Az Alba Fehérvár női kézilabdázói a második félidőben védekezést váltottak

Székesfehérvár - A váci, súlyos vereség után a kisvárdaiakat fogadta az FKC, a lányok gyenge első félidő után magabiztosan győztek, javuló játékkal.

Horog László

Múlt szombaton a szezon leggyengébb produkciójával előrukkolva kaptak ki 31-18-ra Vácon, ezek után érthetően kettőzött erővel készültek a Kisvárda elleni bajnokira. Az újabb vereség azt jelentette volna, végképp lemondhatnak álmaikról a nemzetközi porond kapcsán, ugyanis az élmezőnytől annyira eltávolodnak, hogy a folytatásban a felzárkózás lehetetlen küldetést jelentett volna. A korábbi évek tapasztalata alapján az ötben végző gárdák a következő őszön megmutathatják magukat valamelyik sorozaton, a hatodik aligha. A szerdai, 28-23-as győzelem nyomán az FKC a 7. helyen áll, 18 ponttal, a 6. DVSC eggyel több pontot gyűjtött, a 4. Dunaújváros és az 5. Vác egyaránt 25 egységet számlál.

Az Érdet, a Ferencvárost és a Győrt nem érdemes figyelni, annyira eltávolodtak.

Jelena Lavko nem kezdett jól, ám a végjátékban fontos gólokat szerzett a Kisvárda elleni találkozón Fotó: Igari Balázs

- Fontos volt a kisvárdaiak elleni győzelem, komoly érdeklődés övezte a találkozót - mondja Deli Rita, az Alba vezetőedzője. - Az ősszel kikaptunk tőlük 23-22-re, érthetően szerettünk volna visszavágni. Azóta erősödtek is, négy játékost igazoltak, tehát javultak minőségben. Rajtunk volt inkább nyomás, sok ziccert hibáztunk. A második félidő elején védekezést váltottunk, majd gyors lerohanásokból gólokat szereztünk. Az elején nem tudtunk hatékonyan védekezni hatos fallal, szisztémát váltottunk, kijöttünk labdát szerezni, agresszívebbek és kezdeményezőbbek lettünk. A csapdánk jól működött, megzavartuk őket, akcióink végén rendre betaláltunk. Ebben a szellemben kell folytatnunk a bajnokságot. A mezőny legjobbja az átlövő Biljana Bandelier volt.

- Az ellenfél néggyel vezetett, mondtam a lányoknak, nem adhatjuk fel, meg kell nyernünk a meccset. Sikerült is, remek hajrával fordítottunk. Jól ment a játék, a távoli lövéseim bejöttek, de a siker nem az én érdemem, hanem a csapaté - mondta az átlövő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!