Sport

2016.05.31. 16:55

Alba Volán Sportclub: A közgyűlésen elfogadták a beszámolókat

Székesfehérvár - Közgyűlést tartott az Alba Volán Sportclub, amelyen beszámoltak a szakosztályok illetékesei.

Horog László

Az elnök, Csáder Dezső az első napirendi pontot megelőzően virágcsokorral köszöntötte a klub friss világbajnokát, Kovács Saroltát, majd a rendezvény levezető elnöke jelezte, a közgyűlés határozatképes, a meghívott 40-ből 37-en megjelentek a Börgöndi úti tanácsteremben. Az öttusa szakosztály nevében Vörös Zsuzsanna, a jégkorongozók részéről Fekti István, a sportlövők képviseletében Botos Zoltán, a természetjáróktól pedig Réti Lászlóné beszélt az utóbbi egy év történéseiről.

Burcsik Barnabás, Szarka Luca, Szabó Bence és Farkas Nóra. Fotó: Horog László

Az ellenőrző bizottság vezetője, Boros László beszámolóját és Füllerné Szűts Éva könyvvizsgálói jelentését is egyhangúan fogadták el. Csáder Dezső és Mészáros Attila alpolgármester arról tájékoztatott, hogy a jégkorongozók januártól önálló szakosztályként folytatják, kilépnek az Alba Volán SC kötelékéből. Sárvári László ügyvezető elnök díjakat adott át a legjobb utánpótlás sportolóknak: Szabó Bencének, Szarka Lucának, Burcsik Barnabásnak, Farkas Dórának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!