Sport

2015.10.16. 18:24

Jégkorong MOL Liga - Debrecenben nyert a Fehérvár

A legkevesebb gólt a Mol Ligában a Debrecen kapta. A lőtt gólokat tekintve pedig a második legjobb. Innen kérem bravúr pontokat lopni.

Szupkai Gábor

Az ugye nem meglepő, hogy a Debrecen Vay Ádámmal kezdett a kapuban, a Volánnál ezúttal Kalnins feladata volt útját állni a sistergős hazai löketeknek. Ez az első harmadban mindkettőjüknek olyannyira jól sikerült, hogy gólt nem láthattunk. Kiállításból a vendégek gyűjtöttek be kettőt, de egyéb jegyzőkönyvbe tartozó esemény nem történt az első húsz percben.

A szünet után viszont már volt mit firkálgatni a statisztikát vezetőnek. Méghozzá elsőként a vendégek oldalára. Kicsit több mint egy perc csorgott le az órán, mikor az EBEL keretből most visszatért Szaller Márk passzolt Bodó Christopher ütőjére, aki Reisz Áron-Sándorhoz továbbított, ő pedig máris a hálóba varázsolta a korongot. 0-1. Már túl voltunk a második húsz perc felén, mikor a hazaiak védője Hetényi Péter kapott kettő perces büntetést bottal akasztásért, és a fehérváriak rögtön az első emberelőnyüket kihasználták. Szabó Krisztián, Preston Shupe, Hegyi Ádám Zoltán volt a korong menetrendje, utóbbit ünnepelhették gólszerzőként a társak. 0-2. Nem túl sokáig volt két gól a különbség. mindössze kettő és fél perc után zárkózott a Debrecen. Godó Dániel Könczei Árontválasztotta játszótársul, aminek eredménye, hogy Kalnins először volt kénytelen előhalászni a korongot a gólvonal mögül. 1-2. Ám ha egy üzlet beindul! A Fehérvár AV19 sem maradt adós a gyors válasszal, és Szaller Márk elintézte, hogy ismét kettő legyen a differencia. Orban és Bodóneve mellé írhattak be egy-egy asszisztot. 1-3. Ezzel két harmad után bíztatóan állt a Volán.

Orban Brance (kékben) reméljük sokszor a kapu elé téved Fotó: Molnár Artúr

A második szünetet követően az első közel öt és fél perc úgy ment el, hogy ebből a fehérváriak mindössze hét másodpercet töltöttek teljes létszámban a jégen, ráadásul negyvenhármat kettős hátrányban. A hazaiak azonban nem tudtak élni ezzel a lehetőséggel, így a Volán hősiesen tartotta a számára kedvező állást. A harmad további részében is szórták ki a játékosokat a bírók, a fehérváriak ebből jobban kivették a részüket, a záróharmadban tíz percnyi büntetést gyűjtöttek be, míg a hazaiak az egész mérkőzésen nyolcat. A gól ebben a játékrészben hiánycikk volt, tehát sikerült revansot venni a hét nappal ezelőtti 3-2-es vereségért. Szaller Márk visszatérése remekül sikerült, egy góllal és egy gólpasszal örvendeztette meg a Volán szurkolóit, de Bodó két gólpassza is említésre méltó, hát még Kalnins teljesítménye, aki 35 védéssel zárta a péntek estét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!