Sport

2017.01.10. 20:30

Az 52. percig tartotta ellenfelét az Alba Fehérvár KC tíz gól alatt

Győr - A női kézilabda-bajnokság 11. fordulójában az Alba Fehérvár KC a Győri Audi ETO KC vendége volt, és az utolsó tíz percet kivéve helytállt.

Káldor András

Eddig a tízből tíz bajnokin győztes Győr első támadásából góllal nyitott, Yvette Broch találatára aztán rögtön Daniela Piedade válaszolt. Hatos fallal próbálta útját állni a vendéglátók gólszerzési törekvéseit a Fehérvár, ezt azonban csak hellyel-közzel sikerült megvalósítaniuk.

Majd Nicke Groot - akit a legutóbbi svédországi Eb legjobb játékosának választottak - rövid idő belül háromszor köszönt be Herr Orsolya kapujába, így a 7. percben már 6-1 állt az eredményjelző táblán.

Közel tíz percet kellett várni a következő fehérvári gólra, Elena Gjorgjijevska hétméteresből vette be az egykor az Albát erősítő Kiss Éva kapuját. Majd Nora Mörk az Eb gólkirálynője emelkedett a csarnok légterébe, és óriási gólt ragasztott a léc alá. Ez már Deli Ritának is sok volt, időt kért, és próbálta ütközésekre ösztönözni csapatát.

Isitate Majuko,  az Alba Fehérvár KC irányítója volt csapata legeredményesebb játékosa Fotó: Koppán Viktor

Igaza volt, mert rendkívül simán jutottak lövőhelyzetbe a győriek, és állandósítani tudták négy-ötgólos előnyüket. Jót tettek a szakvezető intelmei, kissé megélénkült az AFKC játéka, de a csereként pályára lépő Görbicz Anita nyomban góllal mutatkozott be. Isitate Majuko próbált faragni a hátrányon, de mindig volt olyan a hazaiak közül, aki nyomban válaszolt ezekre.

A félidő felét túllépve azt tapasztalhattuk, hogy különösebben nem erőltették a csapatok a kemény védekezést, hiszen a 21. percben Tomori Zsuzsanna gólja a meccs 26. találatát jelentette (16-10). Majd olyan történt a meccsen, amelyre nem nagyon volt példa korábban, ugyanis több mint négy percig egyik kapuban sem landolt a labda, és ezt a csendet a 26. percben Hársfalvi Júlia gólja törte meg. Az utolsó percben Herr Orsolya érhette volna el a szezonbeli harmadik gólját, üres kapura, de a labda mellé szállt, így végül hétgólos ETO vezetéssel mentek pihenőre a csapatok.

A második játékrészt rögtön emberelőnnyel kezdhette a Fehérvár, de Claudine Mendy így sem tudta bevenni a jó formában levő Kari Aalvik Grimsbö kapuját. Ami nem jött össze az egyik oldalon, összejött a zöld-fehéreknek, Görbicz lőtt csuklóból a felső sarokba. Majd Mendy ötödik kísérlete végre célba talált, és ezzel hatra csökkent csapata hátránya. Aztán Broch percei jöttek, zsinórban háromszor állította megoldhatatlan feladat elé a félidőt követően Herrt váltó Sipeki Flórát.

Kezdett a találkozó amolyan edzőmeccs jelleget ölteni, mindkét szakvezető kedvére variálhatott, ám ez azért inkább Ambros Martínnak okozhatott kellemesebb gondokat. Hosszú idő után először a 42. percben sikerült hat gól alá (23-18) csökkentenie hátrányát Mendy üres kapus góljával a vendég együttesnek, bár ez csak időleges örömet okozhatott, mert rövid időn belül helyreállt a hétgólos differencia. A folytatásban megint a visszarendeződés okozott problémát fehérvári oldalon, 28-19-nél Mörk ötödik gólja után ezt megunta Deli Rita, időt kért.

Különösebben nagy változás nem történt, csupán annyi, hogy a mérkőzés folyamán először az 52. percben lett tízgólos a különbség (30-20). Szép lassan elfáradni látszott a Fehérvár, ezt pedig kíméletlenül kihasználták a győriek, és nyerték meg a meccset nagyon magabiztosan.

Győri Audi ETO KC-Alba Fehérvár KC

36-22 (18-11)

Győr, Audi Aréna, 2175 néző. V.: B. Pech, Vágvölgyi

GYŐR: GRIMSBÖ - Bódi 1, N. MÖRK 8 (1), Groot 5, BROCH 5, Amorim 2, Hársfalvi 2. Csere: Kiss É. (kapus), Görbicz 3, Knedlíková 4, al-Gaui 4, Tomori 2. Vezetődző: Ambros Martín

FEHÉRVÁR: Herr O. - Májer, Djordjievszka 4 (2), Mendy 4, Piedade 4, Bandelier 1, Pelczéder 1. Csere: Sipeki (kapus), ISITATE 5, Hajduch 1, B. Klikovac 1, Rózsás, Kazai 1. Vezetőedző: Deli Rita

Kiállítások: 8, illetve 10 perc

Hétméteresek: 2/1, illetve 2/2

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!