Sport

2016.08.26. 18:35

Az Alba FKC legyőzte a szlovák bajnokot

Székesfehérvár - A szlovák aranyérmes Mihalovce csapatával vívott előkészületi mérkőzést az Alba FKC. A fehérvári kézisek 31-27-re nyertek.

Horog László

A nemzetközi porondon érdekelt együttesek randevúztak a Verseci úton, a Iuventa Mihalovce a Bajnokok Ligája selejtezőjében, Ljubljanában szerepel rövidesen, a fehérvári hölgykoszorú pedig a lengyel Vistal Gdynia ellen vívja első meccsét az EHF-kupában, hazai pályán, szeptember 10-én.

Az első gólt a francia Mendy szerezte átlövésből, majd Herr bravúrja és pontos indítása után Pelczéder iramodott meg és nem hibázott. Gyorsan egyenlítettek a vendégek, akik a folytatásban is domináltak, de Herr bravúrjai miatt nem tudtak ellépni. A hazai nehéztüzérek rendre hibáztak, az általában biztos kezű Lavko és Bandelier is fölé bombázott. Mayer ejtése célba ért, ismét a házigazdáknál volt az előny. Aztán 5-3-ra elléptek Deli Rita tanítványai, a szlovák szakvezető, Frantisek Ursan azonnal időt kért és leteremtette tanítványait.

Közelebb jöttek a szlovákok, azonban Mendy vezérletével megint erőre kaptak a fehérváriak, őrizték kétgólos előnyüket. Ami könnyedén lehetett volna három is, azonban Lavko büntetőjét Lafuente védte, Wollingerova pedig betalált távolról. Sikerrel lövöldöztek a hazaiak, igaz, a vendégek is. Gjorgjijevska fölé pattintotta a hétméterest, Kisikova viszont nem rontotta el a ziccert (7-7), az északi szomszéd bajnoka a későbbiekben is tapadt a Fehérvárra.

Mindig volt, aki vezetést szerzett a hazai oldalon, azonban erre azonnal jött a válasz. Aztán Hajduch, Bandelier és Mendy révén meglépett a hazai gárda, húsz perc játék után 11-9 állt a táblán. Herr Orsolya magabiztosan állt a kapuba, második büntetőjét pedig Gjorgjijevska nem hibázta el. Pattintott ismét, ám ezúttal a léc alá. Pelczéder pillanatai következtek, a villámgyors szélső góljaival 15-10-re alakult az állás. Aztán Bandelier lendült bele, a félidőben 19-11 virított az eredményjelzőn.

Fordulás után öt gólra feljöttek a vendégek, 20-15-nél mégis szakvezetőjük kért időt. Alighanem úgy gondolta, újabb találataik következnek, ezzel szemben Mendy vezérletével továbbra is a fehérváriak dirigáltak, Pelczéder gyorsasága ellen nem volt ellenszer, Nagyová ugyan megvillant, de 5-6 gólnál közelebb nem tudtak jönni a látogatók. Herr jól állt a lábán, Bandelier pedig a túlsó kapunál mutatott látványos dolgokat, rendre túljárt Lafuente eszén.

Az utolsó tíz percre fordulva négyre zárkóztak a szlovákok (27-23), Deli Rita nyugalomra intette tanítványait. Lavko előbb nagy gólt lőtt messziről, majd kétperces kiállítást kapott lerántásért. Ishitate lövéseit védte Lafuente, azonban a magasra ugró Mendy megtréfálta a szaggatottról, 29-25. A végén a fehérváriak kicsit kiengedtek, de győzelmüket nem fenyegette veszély. Végül 31-27-re nyertek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!